A megfelelő táplálkozás fő ismérve az, hogy az elfogyasztott étellel megfelelő tápanyagokat juttatunk a szervezetünkbe, amelyek, többek között, a csontjaink egészségét is megőrzik, illetve táplálják. Azonban az élelmiszerekben található anyagok nem csak táplálni, de bizony pusztítani, gyengíteni is tudnak! Íme az a hat, csontjaink számára leginkább kockázatos étel és ital, amelyekre jobb komolyabban odafigyelni!
1. Só
A só elvonja a kalciumot a csontokból, amelyek így gyengébbé, törékenyebbé válnak. Minden 2300 milligrammnyi nátrium elfogyasztásával, 40 milligramm kálciumot vesztünk, a dietetikusok mérései szerint. A legjobb dolog, amit tenni lehet a só káros hatásai ellen, a sóbevitel csökkentése.
Érdemes emellett a feldolgozott élelmiszerekre is odafigyelni, mivel azok általában eleve tartalmaznak sót is: az amerikai adatok szerint, a sóbevitelünk 75%-a éppen ezekből a rejtett sóforrásokból származik.
2. Üdítőital
Az üdítőitalok kétszeres kockázatot rejtenek magukban a csontjainkat tekintve! A szénsavas italokban a foszforsav miatt tapasztalható a jellegzetes pezsgés, ám ez a vegyület sajnos megemeli a vizelettel a szervezetből kiürülő kalcium mennyiségét, mindeközben pedig a szervezetet eltelítő üdítőkből hiányzik az a tápanyag, ami a tejben vagy a gyümölcslevekben megtalálható.
A megoldás az, ha tartózkodunk az ilyen italoktól és inkább a tejtermékeket, vagy vitamindús gyümölcsleveket választunk. A legegyszerűbb persze, ha egyszerűen vizet iszunk, és az étrendünk valóban tápanyagokban gazdag.
3. Koffein
A sóhoz képest a koffein lényegesen kevésbé veszélyes, de attól még némi kalciumot szintén kivon a szervezetünkből. Minden 100 milligrammnyi koffeinre, 6 milligramm elvesztett kalcium jut. Ez akkor jelent problémát, ha nem pótoljuk az elvesztett kalciumot, például azért, mert túlzott mértékben fogyasztunk koffeines italokat, illetve azok mellett nem iszunk tejtermékeket és egyéb, a csontoknak hasznos italféléket.
Érdemes ezért reggel 1-2 csészényi kávénál többet nem fogyasztani, majd inkább más típusú italokat inni. Természetesen a kávét tejjel ivók már eleve többet tesznek a koffein kalciumelvonó hatásának ellensúlyozásáért.
4. A-vitamin
A többek között a tojásban, zsíros tejtermékekben, májban és vitaminnal dúsított élelmiszerekben megtalálható A-vitamin ugyan a látásunk és az immunrendszerünk számára rendkívül fontos elem, azonban kiderült, hogy az A-vitamin túladagolható: egyes kutatók a jelenleg felnőtteknek ajánlott 5000 nemzetközi egységet (NE) is túlzónak tartják.
A legérzékenyebbek a jelenlegi adatok szerint a változókor után lévő nők, esetükben a csonttörések száma kétszeresére növekedett, amennyiben napi 5000 NE-nél nagyobb mennyiségben juttattak a szervezetükbe A-vitamint.
Az A-vitamin túlfogyasztás megelőzése érdekében érdemes csökkentett zsírtartalmú étrendet követni, és tojásfogyasztáskor inkább csak a fehérjét használni, mint a tojássárgáját (ez utóbbi tartalmazza ugyanis a tojásban lévő A-vitamint). Érdemes a multivitamin készítményeket is ellenőrizni, hogy nem tartalmaznak-e több A-vitamint a kelleténél!
5. Alkohol
Az alkohol megakadályozza az elfogyasztott kálcium feldolgozását a szervezetben, azaz a csontok így nem jutnak hozzá a szükséges tápanyagokhoz. A komoly alkoholfogyasztás ennek tetejébe még megzavarja a csont építőelemeinek, az oszteoblasztóma sejteknek a működését is. Az alkoholfogyasztást mindenképpen ésszerű mértékre kell csökkenteni, ami legfeljebb napi egy-egy pohárnyi szeszes italt jelentsen!
6. Hidrogénezett olajok
A legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a hidrogénezett növényi olajok elveszítik a bennük eredetileg megtalálható K-vitamint. A K-vitamin az erős csontok alapvető építőeleme, és a zöld levelű zöldségek után a legjobb forrásuk az olyan növényi olajok, mint az olívaolaj vagy a repceolaj (ismert canola olajként is). Ha elég zöldséget fogyasztunk, akkor nincs sok aggódnivalónk, de sütés-főzés alkalmával érdemes figyelnünk, hogy ne hidrogénezett olajat használjunk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.