Celeb

Somló titkairól vallott a testvére

Bors

Létrehozva: 2017.07.16.

Dr. Bródy Andrea, Somló Tamás testvére volt Kun Zsuzsa vendége szombat délelőtt a Klubrádióban. A riporter a vizes vb-n is dolgozó fogorvost természetesen testvéréről faggatta a legtöbbet, betegségéről, annak okáról és arról, hogy orvosként hogyan látta ezt az időszakot. A beszélgetés apropója Somló halálának egy éves évfordulója volt.

„A legelső leletnél tudtam, ami évekkel korábban volt, hogy sajnos rosszindulatú betegségről van szó – idézte föl a fájdalmas időszakot a doktornő –, de nagyon-nagyon reménykedtünk akkor, hogy időben elkapták. Tulajdonképpen nem is egy, hanem két rosszindulatú betegsége is volt, az egyik aztán nem okozott gondot, de egyből két műtét volt, ezt nem tudják sokan (...)

Én végig reménykedtem, soha nem néztem meg – éppenséggel meg tudtam volna – de nem kértem el a leleteit, nem néztem meg, gyakorlatilag struccpolitikát folytattam. Jól homokba dugtam a fejem, hogy nincs itt semmi baj, mert ő remekül volt, nagyon jó hangulatban élt úgy, mint mindig.”

– Tehát egy orvos is pont olyan átlagember lesz ha a családtagja beteg? – vetette közbe a riporter. „Abszolút. Nem akartam tudni. Nagyon-nagyon a végén néztem csak meg és azt is sajnáltam. A remény miatt sokkal jobb, ha az ember nem látja leírva a valóságot...”

– Ilyenkor nem gondolod, hogy te többet meg tudsz tenni, jobb helyet, jobb gyógyszereket szerezni...” – kérdezett közbe Kun. „Én azt gondolom, hogy ez fogorvosként borzasztó nagy bátorság lenne. Ő fantasztikusan jó orvosok kezében volt, akik mindent megtettek érte. Most sem tudnék mást mondani… Őérte mindent megtettek, sajnos nem vagyunk mindenhatóak…”

Kun Zsuzsa ekkor a betegség hátteréről kérdezett, arról, ami sokak meggyőződése, hogy a bajoknak lelki oka lehet.


– Gondolkodtál azon, hogy vajon mi lehet az oka egy ilyen betegségnek, van-e lelki háttere?

– Igen.

– És mire jöttél rá?

– Én azt gondolom, hogy egy évekkel korábban elszenvedett nagyon nagy stressz és nehéz lelkiállapot okozhat ilyet. Ez mély meggyőződésem.

– És tudod, hogy mi volt ez?

– Hát, gondolom, igen.”

– Nem akarod mondani?

– Hát, talán az a válság, ami a magánéletében volt. Vagy nem tudom… Ez végül is csak feltételezés…

A beszélgetés ezen a ponton a családra terelődött, a szerető testvér emlékeire, a zenész csodás, immár felnőtt gyermekeire és a fájdalmas évfordulóra, amikor a család együtt avatja majd fel Somló Tamás síremlékét. Generációk kedvence, sokak idolja tavaly július 19-én halt meg 67 éves korában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián