Celeb

Saját felelősségére hazament a kórházból Schobert Norbi: ezért akart mindenáron otthon lenni

Bors

Létrehozva: 2021.09.04.

Schobert Norbertet hazaengedték a kórházból, de csak saját felelősségére.

Ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, Schobert Norbert augusztus 26-án rosszul lett a reggeli futása után, a fitneszguru stroke-ot kapott és kórházba szállítását követően azonnali műtétet kellett rajta végrehajtani. Most azonban elhagyhatta a kórházat, igaz, csak saját felelősségére.

Elmondta, miért kérte ezt az orvosoktól:

Saját felelősségemre hétvégére ki lettem engedve. Egy oka van: most lesz a 19. házassági évfordulónk, ezt mindenképp úgy akarom megélni, ahogy meg tudom… és ezt együtt szeretném megélni.

Elmondta, milyen változásokat eszközöl majd mindennapjaiban.

"Ma már naponta egy munkát fogok végezni, egy feladatot, és lenyugszom. Lehet, hogy egy egészség-példakép voltam huszonöt éve, csak hát eltelt huszonöt év. Én meg ötven elmúltam, eltekintettem attól is, hogy eleve egy rossz szívbillentyűvel születtem. Csak a feladataimmal foglalkoztam. Meg kell tanulnom befelé nézni, gondolkodni. Nekem ez egy intő jel, visszahúzódom, visszaveszek a feladatokból, a terhelésből, és megkísérlek csak a pozitív dolgokra koncentrálni. Amit az ember nem tud megoldani, azon felesleges magát idegesíteni. Arra kell koncentrálni mindenkinek, hogy a családjához békében haza tudjon térni" – árulta el a fitneszguru.

Eddig csak a testre és az étkezésre koncentrált, de jobban figyel eztán a lélekre is. „Rékával megbeszéltük, hogy elmegyek a légzésterapeutájához, kipróbálok több dolgot, a meditációt sem tartom kizártnak" – tette hozzá az Origo szerint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144928_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött a riasztás, bedurvul az időjárás Magyarország felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt