Celeb

Rajzfilmsztár lett Müller Cecília és  Győrfi Pál

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

Egy hét alatt 400 ezren látták a Tomi és a Vírus 2-t! Sosem készített még folytatást minden idők egyik legsikeresebb online animációs csapata, a KerekMesék mellett a TomiFilmeket is jegyző Tavaszi házaspár. Ám a koronavírus-járvány második hulláma miatt úgy döntöttek, itt az ideje a Tomi és a Vírus 2-nek. A 13 év felettieket megcélzó TomiFilmek You­Tube csatornán tette közzé legújabb rajzfilmjét.

– Míg a tavasszal megjelent Tomi és a vírusban a vécépapír-felvásárlási láz, az otthon tanulás, az időseknek történő bevásárlás és Orbán Viktor bejelentése állt a középpontban, a mostani, második részben a szórakozóhelyek 23 órakor történő bezárása, a buszokon kötelező maszkviselés, a védőfelszereléseken nyerészkedő kereskedők, a tünetek és a koronavírus-tesztelés áll a középpontban – mesélte a Ripostnak Vass Mónika.

Óriási hajtóerőt jelentett, hogy Orbán Viktor után Müller Cecíliát és Győrfi Pált is megrajzolhattam.

A hozzászólásokból úgy tűnik, legalább akkora lelkesedéssel fogadják a nézők, mint amekkorával mi készítettük – árulta el Vass Mónika.

A történet a következő: Tomi és barátja, Peti buliba mennek, s másnap megdöbbenve hallják a tévében Müller Cecíliától, hogy 12 fertőzöttet találtak azon a rendezvényen.

Tominak eszébe jut, hogy régebben abba a suliba járt, ahova Győrfi Pál gyereke is. Felkerekednek, és találkoznak is a szóvivővel, akinek nekiszegezik a kérdést: Azt szeretnénk tudni, hogy megkaptuk-e a vírust?! Győrfi Pál a háziorvoshoz irányítja a fiúkat.

Győrfi Pál is megnézte már a kedves alkotást, s viccesen megállapította, hogy valóban jól rajzolták az alkotók a fülét. – Ugyanakkor felhívnám a figyelmet, hogy

a maszkok több szereplőnél is csak a szájat takarják, holott az orrot is fedniük kell.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608412
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak