Celeb

Sikeresen kezeli betegségét Péter Szabó Szilvia

Bors

Létrehozva: 2021.08.30.

Az énekesnőt másfél éve diagnosztizálták emésztőrendszeri betegségekkel: hisztaminózissal és inzulin rezisztenciával. Péter Szabó Szilvia ma már tünetmentes, amit a diétának és lelki megnyugvásnak köszönhet.

A gyönyörű énekesnőt meglepetésként érte, hogy elég alattomos ételallergiával (hisztaminózis) és inzulin rezisztenciával diagnosztizálták. Szilvi úgy gondolja, hogy nem véletlenül a 2020-as évben jött nála elő mindkét emésztőrendszeri betegség: lelki okokra gyanakszik.

Nem véletlen, hogy ekkor kezdődött, lezártak mindent, megszűnt a munkánk és hirtelen minden tervezhetetlenné vált.

– Nem véletlen használja a magyar nyelv a “Nem tudom megemészteni!” kifejezést. Nagyon nehezen tudtam elfogadni, így engem is megviselt ez az időszak – kezdte a Bors érdeklődésére az énekesnő.

Elmondása szerint, nem érzett különösebb tünetet, nagyon meglepődött az eredményen, mely egy vérvételből derült ki.

A derekam és a lábam miatt mentem egy akkupunktúrás központba, ahol az orvosom javasolta a vérvételt, hogy mégis milyen kezelést kapjak majd. Amikor megjött az eredmény nagyon meglepődtünk, ott derült ki, hogy hisztamin intoleranciám és inzulin rezisztenciám is van – mesélte Szilvi.

Az énekesnőnek óriási erőt ad, hogy újra dolgozhat és rengeteg koncertjük van: Szilvi igyekszik is mindent elvállalni a kényszerpihenő után, mert rengeteg energiát ad neki a közönség és a munka

Most hála az Istennek jól vagyok és őszintén majd kicsattanok az energiától, de azért odafigyelek mit eszem.

Például nekem a 16:8-as böjtölés módszer (16 óra pihenés, 8 óra evés diéta) nagyon jól bevált. Majd szeptemberben tervezem, hogy a biztonság kedvéért újra megnézetem az értékeimet – fűzte hozzá az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el