Olajtartályt találtak Lagzi Lajcsi birtokán

benzinkút
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 07. 04:00
Egyre különösebben alakul Lajcsi ügye: először áramot, aztán gázt, majd autóroncsokat és római kori műkincseket kerestek rajta. 
GYLF

Az előbbiekkel kapcsolatban került a trombitaművész előzetesbe, és bár ügyvédei hónapok óta állítják, otthon lenne a helye, úgy tűnik, a hatóságok mindent megtesznek, hogy Lajcsi vélt vagy valós ügyeit felderítsék, ő pedig előzetesben maradjon.

Ki csicsergett?

A Bors most úgy értesült: nem véletlenül lepték el a hatóságok december 1-jén Lajcsi boldogasszonypusztai birtokát. Egy informátorunk szerint ugyanis egy vádalku eredménye, hogy a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a birtokra, és arról is vannak elképzelések, ki lehetett, aki csicsergett a hatóságoknak, remélve, hogy saját büntetését enyhítheti. A bejelentést minden­esetre komolyan vették, sőt, lopás miatt nyomozást is elrendeltek.

Tartály a föld alatt

A birtokra kiérkező rendőrök, vámosok és búvárok az utolsó fűszálat is átvizsgálták, hogy a lopott autókra, elrejtett római kori kincsek nyomára bukkanjanak – hiába. Felfedeztek vi­szont egy hatalmas tartályt, amely a birtok hátsó szegletében, mélyen a föld alatt volt elrejtve. A vámosok kőolajszármazéknak tűnő folyadékot találtak benne. Ilyenkor akaratlanul is az olajszőkítéses bűnügyek jutnak az ember eszébe, bár, ha igazak a híreink, Lajcsi ezt az ügyet megúszhatja.

– Jegyzőkönyv is készült a hatalmas tartály megtalálásáról, nagyobbik része a föld alatt található – közölte a területet és az ügyet jól ismerő informátorunk, aki a razziáról is pontos információkkal rendelkezik. – A hatóságok a helyszínen nem tudták megállapítani sem a tartály méretét, sem azt, milyen ásványolaj-származék van benne. Ezért mintát vettek, több liter folyadékot vittek el. Az nyilvánvalóvá vált már a helyszínen is, hogy a tartály nincs összeköttetésben Lajcsi benzinkútjával. A gyanú szerint fáradtolajat tartalmazott, és évek óta állhatott ott érintetlenül. A hivatalos vizsgálat eredménye tisztázhatja majd Lajcsit.

A benzinkút tiszta

Az állítást megerősítette egy olyan helybeli is, aki hosszú évek óta dolgozik a területen, még Lajcsiék birtokára is bejáratos volt. Elmondása szerint a trombitaművész munkatársai nem jártak a tartályhoz, az feltehetően abból az időből származik, amikor még egy téesz működött a területen. Talán a traktorok fáradtolaját engedték bele.

Lajcsi benzinkútjával kapcsolatban viszont az az információ jutott a birtokunkba, hogy a kút plombái, a benne található üzemanyag mennyisége és a számlák is rendben voltak. Így Lajcsi néhány napja magabiztosan jelenthette ki: úgysem találnak majd semmit.

A Komárom-Esztergom megyei rendőrség megkeresésünkre ezzel kapcsolatban korábban közölte: lopás miatt indult nyomozás, de úgy tűnik, rövidesen ezt megszüntetik. Lajcsi jogi képviselője nem kommentálta értesüléseinket.

– A védelem nem a média­nyilvánosságra, hanem a konkrét ügy értékelő és elemző munkájára koncentrál – közölte dr. Fröhlich Krisztián.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.