Nem tér vissza Kulka János

Bár mindenki nagyon várja, a közeljövőben nem tér vissza a színpadra Kulka János, mondta el a Borsnak a Katona József Színház sajtófőnöke, Kazimir Annamária. Az egyik napilapban jelent meg a hír, miszerint a műsorfüzet szerint súlyos betegsége után újra színpadra áll a Kossuth-díjas színművész.

A Bors azonban kiderítette, a színművész belátható időn belül biztosan nem lép színpadra. A félreértésre az adhatott okot, hogy Kulka János neve a műsorfüzetben több helyen is szerepel, de az érintett darabban kettős szerep­osztásban van a színpadon. A színművész tavaly tavasszal kapott agyvérzést, a kórházban napokig harcoltak az életéért. Szerencsére azóta sokkal jobban van, de színpadi munkáról egyelőre még szó sem lehet.

A sztrókon átesett színész türelmetlen magával szemben, erején felül dolgozik © Vadnai Szabolcs

– János mindent megtesz, hogy visszatérjen a színpadra, erején felül azon dolgozik – mondta a Borsnak Kulka János egyik korábbi kollégája.

– A legrosszabb, hogy nagyon türelmetlen magával szemben, és ez sokszor rányomja a bélyegét a hangulatára. Ez pedig a gyógyulásának gyorsaságára hat ki. Nagyon szurkolunk neki, és visszavárjuk, mert egy csodálatos kolléga és művész, de tudomásom szerint munkát még mindig nem tud vállalni.