Celeb

Nem akart prosti lenni Borbély Alexandra

Bors

Létrehozva: 2020.02.18.

Hiába nyerte el két évvel ezelőtt az Európa legjobb színésznőjének járó díjat, mégsem dúskál külföldi filmszerepekben Borbély Alexandra. A Testről és lélekről sztárja bevallotta: csak prostiszerepre hívták.

2017 decemberében az egész ország Borbély Alexandrát ünnepelte, aki az Európai Filmdíj berlini díjátadóján olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint az Oscar-díjas Juliette Binoche, vagy az Oscar-jelölt Isabelle Huppert. A 33 éves színésznő a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki a rangos díjat, ami azonban egyáltalán nem adott olyan nagy lendületet Alexandra karrierjének, mint azt remélte.

– Én tényleg elhittem, hogy az Európai Filmdíj sokat jelent majd a pályám alakulásában, de nem így lett – vallotta be az ELLE magazinnak adott interjúban a színésznő, akit a rangos elismerés óta nem sokszor keresték meg filmes szerepekkel, vagy ha igen, úgy érezte, a feladat nem méltó hozzá.

– Egyszer felkértek egy német film főszerepére. Prostituáltat kellett volna játszanom, explicit jelenetekkel, meztelenül és szex közben. Amikor Enyedi Ildikó véleménye is az volt, hogy inkább ne vállaljam el, lemondtam. De az az igazság, hogy jelenleg nem dúskálok a szerepekben – vallotta be Nagy Ervin menyasszonya, akinek nem kenyere a vetkőzés, legalábbis jó alaposan megfontolja, hogy milyen filmben és jelenetekben dobja le a ruháját.

Réz András filmesztéta, forgatókönyvíró, reklámszakember szerint jól meg is kell gondolni egy ilyen jellegű felkérést, mert aki könnyelműen igent mond egy erotikus jelentekkel fűszerezett filmre, kockára teszi a karrierjét.

– Igencsak kellemetlen tud lenni, ha egy színész rossz időben, rossz helyen, rossz filmben vetkőzik. Egy már-már pornófilmben való szereplés hamar megpecsételheti az addig felépített karrierünket, és nem is a vetkőzés, meztelenkedés, erotikus jelenet, hanem a minőség és a mondanivaló miatt. Akkor ugyanis az ég világon semmi probléma nincsen az efféle jelenettel, ha annak van miértje, minőségi, és egy olyan megbízható csapat dolgozik rajta, amely garancia a sikerre – mondja a Borsnak Réz András.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145698_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: ennyi esély van a béketárgyalásokra az oroszok szerint + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak