Mihalik Enikő bevallotta: szereti, ha szabadon vannak a mellei – 18+ Fotó

Mihalik Enikő bevallotta: szereti, ha szabadon vannak a mellei – 18+ Fotó

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 05. 20:30
Egy kérdezz-felelek videóban árulta el a topmodell, hogy kislányként emiatt a nagypapája a Balaton partján kergette.
Bors

Őszinte videóban válaszolt követői kérdéseire Mihalik Enikő, aki egyet kötött ki a legelején: ordenáré kérdésekre nem ad majd választ. Ehhez képest maga árult el pikáns részleteket az életéből és a szokásairól, pedig pusztán azt kérdezte egy követője, hogy melyik a legszebb balatoni élménye.

Cuki sztorinak indult

Ennek kapcsán mesélt el először egy cuki sztorit a szupermodell arról a nyárról, amikor még csak 11-12 éves volt, az osztálytársnői már csajosodtak, ő viszont, ahogy fogalmaz, elől-hátul lapos volt, mint egy deszka.

Úgy döntött, még megengedheti magának, hogy felsőrész nélkül pancsoljon, a nagypapája azonban már inkább úgy gondolta, ebben a korban illő volna egy felsőrész. Kergette hát a kisunokákáját, Enikő pedig boldogan szaladt előle – ez Enikő legkedvesebb balatoni élménye.

Szóba került a pucérkodás

De aztán gyorsan hozzátette, hogy valószínűleg az a szabadságérzés, ami akkor elöntötte, az sarkallja mind a mai napig arra, hogy monokinizzen vagy épp csupaszon fürdőzzön.

Lehet, hogy ez egy kicsit magyarázatot ad arra is, hogy miért posztolok annyi topless képet nyaranta. Egyszerűen azért, mert szeretem a szabadságot– mondta Enikő, aki a szomszédait is rendszeresen megörvendezteti azzal, hogy félmeztelenül áll ki az ablakba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.