Madár Vera nyolc év után is szerelmes a férjébe

Madár Vera nyolc év után is szerelmes a férjébe

Madár Veronika
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 14. 08:00
<p>Madár Veronika boldog házasságban él férjével, Richárddal, amit  romantikus hétvégével ünnepeltek meg. A Jóban Rosszban szereplője a gyermekvállalásról is beszélt a Borsnak.</p>
P. J.

Madár Veronika és szerelme, Richárd házassága túlvan a kritikusnak tartott hét éven, de kapcsolatukat nem tépázta meg az idő, sőt megerősítette egymás iránti bizalmukat. 

– Idén az évfordulónkon romantikus wellnesshétvégére utaztunk, fantasztikusan éreztem magam. Sajnos csak három napig tudtunk maradni, mert hazaszólított minket a munka, de ebben a pár napban rengeteget beszélgettünk. Szerencsére elmondhatom, hogy ennyi idő után is ugyanúgy szeretem a férjemet, mint amikor megismerkedtünk – mesélte lapunknak Vera, aki rengeteg mindent átélt már a párjával. – Egy kapcsolatot nagyon meg tudnak erősíteni különböző események, amelyek nem feltétlenül pozitívak. Egy életre összeköt minket az, amit együtt éltünk át. 

A színésznő egyáltalán nem erőlteti a gyermekvállalást. 

– Úgy gondolom, a legtöbb dolog úgy történik, ahogy el van rendelve. Éppen ezért nem is aggodalmaskodunk a gyermekvállalás miatt, majd érkezik a kicsi, ha a sors úgy akarja. Kár ezen többet meditálni, majd eljön ez az állomás is az életemben, ha meg van írva – mondta Vera a Borsnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.