Celeb

Megdöbbentő részletek a sukorói akcióról: 100 milliót bíztak volna a nyomozók Lajcsira, titkos jelszó volt a kulcs

Bors

Létrehozva: 2021.08.19.

Galambos Lajos élete talán legveszélyesebb óráit élte át, amikor rendőrségi támogatással indult titkos küldetésre. Először a Borsnak nyilatkozott részletesen az akció előkészületeiről.

Forrás: Bors

Ügyvéd vezette bűnszervezetet buktatott le nemrég a Nyomozó Főügyészséggel és a Nemzeti Védelmi Szolgálattal közösen Galambos Lajos. A trombitaművésznek veszélyes fedett akcióban kellett tárgyalnia bűnözőkkel, akik azt ígérték, hogy 200 millióért cserébe elintézik, ne szabjanak ki a sztárra letöltendő szabadságvesztést a folyamatban lévő büntetőügyében.

Azonnal megindult a nyomozás, amikor értesítettük a hatóságokat, hiszen szó szerint a legfelsőbb szinteken lévő embereket emlegettek nekem a bűnözök. Az ügy nem tűrt halasztást, ezt mindenki érezte

– kezdte a Borsnak Lajcsi, aki nem tagadja, ezután annyira megijedt, hogy SMS-ben jelezte a bűnbanda felé, nem kívánja igénybe venni a „szolgáltatásukat”, vagyis nem fizet annak érdekében, hogy az ellene hét éve folyó ügyben számára kedvező ítélet szülessen.

Lefújta az akciót

– Az az igazság, hogy egyszer meggondoltam magam és lefújtam az egész dolgot, de végül győzött a kötelességérzetem és mégis belementem ebbe a veszélyes játékba.

–  Elkezdődött egy nagyon komoly, minden részletre kiterjedő felkészítés. Minden lehetséges veszélyre felhívták a figyelmemet és több próbát is csináltunk. Feltételezhető volt, hogy a bűnözőknek fegyverük is van és persze az is benne volt a pakliban, hogy esetleg megmotoznak a találkozón, vagyis lebukom.Ezért meg kellett adnom egy menekülőszót, amit ha kimondok, azonnal ránk törik az ajtót és engem kimentenek. Ez a szó egyébként a Zorba lett. Így hívták a kislányom egyik kutyáját – idézte fel a történteket Lajcsi, aki azt is elárulta, hogy a Nyomozó Főügyészség kész lett volna átadni neki 100 millió forintot, ha úgy alakul.Nem lehetett tudni, hogy sikerül-e az első találkozó alatt kellő terhelő bizonyítékot rögzíteni, így szóba került, mi történjen, ha sor kerül egy második alkalomra is

Oda már százmillió előleggel kellett volna érkeznem. A Nyomozó Főügyészség biztosított róla, hogy ők az akció sikerének érdekében biztosítják ezt az összeget, ha szükséges. Erre végül nem került sor, hiszen az első találkozó után három nappal már el is fogták a banda tagjait – taglalta a Borsnak Galambos Lajos, aki csak az akció előtti este szólt gyermekeinek a veszélyes megbízatásról.

– Előző este rettenetesen feszült voltam, hiszen tudtam, hogy akár nagyon rosszul is alakulhatnak a dolgok, dacára a mögöttem álló profi csapatnak.

– Mindhárom gyermekemet arra kértem, hogy legyenek otthon este és végül amennyit csak lehetett, elmeséltem nekik abból, ami másnap rám várt. Ők fal fehér arccal hallgattak, de megértették, hogy nincs más választásom. Végül mindannyian egész éjjel fent voltunk, reggel pedig néma öleléssel búcsúztunk – emlékezett vissza a trombitaművész.

A szövevényes ügyben végül három személyt tartóztattak le és hallgattak ki. Mindhárman letartóztatásban várják a nyomozás lezárását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt