Celeb

Közel egy éve nem ölelte meg édesanyját Vastag Csaba

Bors

Létrehozva: 2021.01.26.

Vastag Csaba annyira félti szüleit, hogy március óta nem ölelte meg édesapját és édesanyját. Csak az utcán, két méter távolságban beszélget velük, édesany­ja főztjét meg a motorháztetőn eszi.

A legnehezebb megélni a koronavírusjárvány-helyzetben, hogy nem találkozhatunk szeretteinkkel. Főleg az idősebb szülőket veszélyezteti a járvány. Vastag Csaba úgy érzi, nehezen tudná elviselni azt, ha a szülei megbetegednének, és ráadásul ő fertőzné meg őket, ezért lassan egy éve, hogy nem volt a szülői házban.

A szüleim veszprémiek, ötven perc autóútra lakunk egymástól. Régebben csak egy ebédre is hazaugrottam. Mióta megjelent a koronavírus, nem megyek a családi fészekbe – mesélte lapuknak az énekes.

Az elején vitaminokat is úgy vittünk a szüleinknek, hogy egy szatyorban felakasztottuk a kapura és eljöttünk, csak telefonon beszéltünk rendszeresen. Az utóbbi időben ünnepekkor hazalátogatunk, de az utcán megállunk a kapu előtt. Eleinte négy méter távolságról, most már két méterről, maszkban beszélgetünk. Amit édesanyámék főznek, azt általában csomagokban elhozzuk a testvéreimmel, de előfordult olyan is, amikor a kocsi tetején fogyasztottam el például az ünnepi halászlevet – mondta szomorúan Csaba, akinek már nagyon hiányzik az ölelés, amely a szeretet mélyebb kifejezése.

A XXI. századnak az előnye, hogy a social medián keresztül lehetőségünk van arra, hogy megosszunk magunkról tartalmat, tudjunk egymással kommu­nikálni. A személyes találkozásokat azonban semmi sem múlja felül. Remélem, mielőbb tudunk a családommal együtt, egy légtérben egy jót beszélgetni! – tette hozzá Vastag Csaba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt