Celeb

Kiderült: ezért szingli négy éve az Exatlon csinos versenyzője

Bors

Létrehozva: 2021.02.10.

Heteken, hónapokon keresztül küzdenek összezárva, a világtól elvágva az Exatlon versenyzői a mesés Dominikán a műsor fődíjáért. Már maga az egzotikus sziget is szerelem után kiált, de az összezártság, a távolság a családtól, a felfokozott lelkiállapot is felerősíti a versenyzőkben a szeretet, az összetartozás utáni vágyat.A TV2 nagy sikerű műsorában ráadásul kisportolt, csinos férfiak és nők harcolnak együtt a közös cél érdekében, többen köztük szinglik, nem csoda, ha előtérbe kerülnek a gyengéd érzelmek. Buzás Dorottya négy éve szingli, és saját bevallása szerint nem mindig veszi a jeleket, ha tetszik valakinek.

– Ameddig nem találok egy olyan személyt magam mellé, akit úgymond alkalmasnak érzek vagy a megfelelő társnak érzem. Addig in­kább nem alakítok ki olyan személyekkel párkapcsolatot, akikkel tudom, hogy egy-két hónapig maximum, ha működhetne bármi is. Úgyhogy ez okból vagyok jelenleg is egyedülálló – árulta el a csinos sportoló. 

Az, hogy kinek az érdeklődést keltette fel a csinos kihívó megtudhatja holnap a Borsban sőt, az is kiderül, a szerelmes férfi vajon bevallja-e neki az érzelmeit. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”