Kiderült a szomorú igazság: ezért nem állt egymás mellett Harry és Vilmos nagyapjuk temetésén

Kiderült a szomorú igazság: ezért nem állt egymás mellett Harry és Vilmos nagyapjuk temetésén

Fülöp herceg
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 19. 00:30
A gyászmenetben közéjük állt egy családtag.
Bors

Szombaton délután vettek végső búcsút életének századik évében elhunyt Fülöp hercegtől. A gyászszertartáson a korlátozások miatt mindössze 30 fő vehetett részt, közülük néhányan Fülöp herceg koporsóját a Szent György-kápolnába kísérték.

Köztük volt Harry és Vilmos herceg is,

akik viszályáról már jó ideje hangos a sajtó.

Korábban már tudhattuk, hogy a testvérek a kápolnában külön lesznek ültetve, illetve azt is, hogy a koporsót kísérő gyászmenetben közéjük áll Anna hercegnő férje, ám utóbbiról csak most derült ki az igazság. Egy bennfentestől úgy tudni ugyanis, hogy 

maga Vilmos kérte, hogy Peter Phillips álljon mellé testvére helyett.

Az informátor hozzátette: Harry úgy tett, ahogy kérték tőle, arra akart törekedni, hogy a temetés minden mozzanata rendben menjen – írja a DailyMail.

A békülés lehetősége ettől függetlenül továbbra is a levegőben van, a gyászszertartás alatt ugyanis együtt távozott a kápolnából Harry, Vilmos és Katalin.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.