Celeb

Agyvérzést kapott az ismert magyar mulatós zenész, nem adta fel a küzdelmet

SM

Létrehozva: 2021.11.12.

Sláger Tibó két agyvérzés után parancsolt magának megálljt. A zenész a gyors orvosi segítségnek köszönhetően károsodás nélkül vészelte át a betegséget, amibe akár le is bénulhatott volna.

Forrás: Bors

Sláger Tibó sokáig nem húzott határt sem a munkában, sem a szórakozásban. Az élet azonban figyelmeztetést küldött a zenésznek, tizenegy évvel ezelőtt esett át első, majd négy évvel később második agyvérzésén. A Borsnak mesélt a történtekről.

Szlovákiában voltunk egy szombati napon fellépésen, a vasárnap pihenő nap lett volna, de erős fejfájás gyötört, ami hétfőig sem enyhült. A feleségemnek telefonon jeleztem a problémámat, ő mondta el utólag, hogy nem teljesen értette, mit beszélek, mert összefüggéstelenek voltak a szavaim – kezdte a zenész.

A feleségem, Mónika haza sietett, és azonnal mentőt hívott hozzám, majd kórházba szállítottak. A vizsgálatok kimutatták, hogy elég súlyos agyvérzésem van, mert a harmadik rög is elindult az agyamban. Később derült ki, hogy a beszédközpontom zavarodott meg, azért nem volt érthető a beszédem. Mindenki rácsodálkozott, hogy megúsztam károsodás nélkül, mert sokan lebénulnak. Az intenzív osztályon a lelkiismeretes orvosok és ápolók komolyan elláttak, így viszonylag hamar felépültem, nagyjából egy hét után hazaengedtek. A hitem is segített a gyógyulásomban, tudtam, hogy nem halhatok meg. Fel sem tudtam fogni, mi történik. Persze korábban már hallottam róla, hogy a leggyakrabban előforduló betegségek közé sorolják, és halállal is végződhet – mondta el érdeklődésünkre a dalszerző.

Sláger Tibó mindezek ellenére még nem vette komolyan a történteket, azonban négy évre rá újabb agyvérzést kapott.

Sajnos ez már nem múlt el teljesen nyom nélkül. Időnként emlékezetkiesésem van, néha izzadok, de nem komoly. Korábban voltak vérnyomásproblémáim, egyben ezt is beállították. Közel két hetet tartottak bent a kórházban, de azóta teljesen egészséges vagyok. Akkor megfogadtam az orvosok tanácsát, jelentősen visszavettem a lendületből, és meggondolom, egy nap mennyi fellépést vállalok. Korábban kicsit túlhajtottam magam, rengeteget utaztam, megspékeltem egy kis mulatozással is, és a pihenésre sem szakítottam elegendő időt – fűzte hozzá.

Tévéműsort és műsorirodát indít

Sláger Tibó több évtizedes tapasztalattal a háta mögött úgy döntött, másoknak is segíti a munkáját, így hamarosan műsorirodát indít. Emellett pedig egyik nagy álma is valóra vált, januártól egy zenés műsor házigazdájaként láthatjuk.

– Tele vagyok tervekkel. A Zenebutik csatornán saját tévéműsorral jelentkezem januártól, mely a Zenebona Sláger Tibóval és barátaival címet kapta, már túl vagyunk az első évad forgatásán. Sok neves sztárvendég jött el hozzám, olyan előadók, akik közül nagyon sokuknak írtam dalt. Remélem, jól fogadja a közönség, és hosszú távon találkozhatnak velem a nézők. Ezzel párhuzamosan egy műsorirodát is szeretnék létrehozni. Januárban már kiajánlókat fogunk küldeni az önkormányzatokhoz, nagyobb szervezőkhöz. A saját műsorom kapcsán nagy kapcsolatköröm épült ki. Akár egy nagyobb rendezvényt is képes vagyok lebonyolítani, hiszen komplett hangosítással, fénytechnikával rendelkezem – mesélte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról