Celeb

Judy: Nem bírtam nézni magam a tévében!

uv

Létrehozva: 2020.05.09.

Megelégelte a felszaladt kilókat, s megálljt parancsolt magának Kis Judit. Az énekesnő hízni kezdett, súlyára pedig jócskán rápakolt a karanténidőszak.

A koronavírus terjedése és a karanténidőszak nemcsak a társas kapcsolatainkra, hanem életünk legtöbb területére kihat, így az étkezésünkre is, hiszen a stresszt, a bizonytalanságot, a szeretteink hiányát so­kan evéssel kompenzálják. A Groovehouse karcos hangú énekesnője, Judy sem kivétel ez alól, akire látványosan felszaladt pár pluszkiló az elmúlt hetekben.

– Már a karantén előtt, a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada forgatásai alatt elkezdődött a folyamat, úgyhogy az utolsó adást már nem is bírtam visszanézni, annyira nem tetszett, amit látok: a tokám, a kikerekedett fejem… Pedig akkor még az út elején jártam, s csak pár kiló volt rajtam. A bezártság miatt azonban ez már tíz kiló súlyfelesleggé gyarapodott az­- óta. Persze, ezt leginkább most csak én és a férjem látjuk, és egyébként szerencsém is van, hogy mindehova ment, és eloszlanak a kilók, de a tíz, az akkor is tíz – árulta el lapunknak az énekesnő, akinek esze ágában sincs szégyellni vagy titkolni a változást, mert úgy érzi, őszinteségével erőt adhat sorstársainak.

Judy ugyanis pár napja elérkezett a ponthoz, hogy megelégelte az egyre husisabb önmagát, és eldöntötte: visszanyeri régi formáját. Vasárnap bele is vágott a feladatba, és egy életmód­tanácsadó segítségével már két kiló mínusznál tart.

– Nekem korábban külön étrendem volt, csak a karantén alatt még aktívabb konyhatündér lettem, mint előtte, s amikor elkészítettem a kislányom és a férjem ebédjét, vacsoráját, sokszor már nem volt kedvem elkezdeni a sajátomat, és bele-belekóstoltam az övékbe. Mellette most színpad sincs, holott a sok fellépés, ugrálás nekem felért több edzéssel is, úgyhogy nincs min csodálkoznom. De nemrég segítséget kértem, és pár nap alatt már fogytam is a barátnőm, Holik Mariann tippjeivel.

Judy ugyanis a 155 centijéhez a 49-50 kilót tartja ideálisnak, s meg sem áll, amíg újra versenysúlyban nem lesz.

– Megszállottan mérlegelem magam, még a dekákat is nézem, s most 57, 6 kilón állok. Azt gondolom, az első lépés a fogyásban, amikor az agyunkban megszületik a döntés, hogy változást akarunk. A második pedig a kitartás. Én kitartást kívánok minden kedves sorstársamnak, és hogy higgyék el, nem az őrült fogyókúra vagy a koplalás a megoldás, hanem a tudatos étkezés a karantén alatt is. Én napi ötször eszem, csak odafigyelek, hogy mit majszolok el – üzent a Bors hasábjain keresztül az énekesnő, aki gyors fejszámolást végezve, ha így folytatja, június elejére már ismét 49 kilós, top formájában lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók