A Metropol fotósa egy csokor fehér rózsát talált vasárnap délelőtt Andy Vajna sírjánál, a Fiumei úti temetőben. A virághoz rakott kis levélen a következő állt:-Isten éltessen Andym
A személyes hangvételű üzenet alapján arra következtettek, hogy a csokrot Vajna Tímea küldethette, aki jelenleg Amerikában tartózkodik, ám elhunyt férje születésnapjára és halálának évfordulójára mindig valami kedvességgel készül.
Timit keresték e-mailben, de lapzártáig nem nyilatkozott a Metropolnak azzal kapcsolatban, hogyan tervezett megemlékezni Vajnáról a születésnapján. Timi Andy halála után Los Angelesben kezdett új életet, a közelmúltban óriási, mintegy 2,5 milliárd forintos villát vett magának és igyekszik megtalálni a számításait a tengerentúlon.
A producer egész életében óvta a magánéletét, nagy szerelmeit azonban nem rejtette el a nyilvánosság elől. Első felesége Cecilia Mong volt, akit Hongkongban ismert meg, és bár a házasságuk nem tartott sokáig, fiukat, Justint szeretetben nevelték. Dobó Katával hét éven át éltek nagy szerelemben, de a szakításuk után is a legjobb barátok maradtak. Tóth Éva modellel 2007-2010-ig éltek nagy szerelemben, és vele is békében váltak el. Vajna Tímeát 2013-ban vette feleségül, és bár eleinte sokan kételkedtek a kapcsolatuk erősségében, végül rácáfoltak a kétkedőkre, és a producer 2019-es haláláig nagy szeretetben éltek együtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.