Celeb

Gondjaiba vette édesapját Jolly

Kisgyőri Kata

Létrehozva: 2020.12.21.

Hosszú idő után újra az édesapjával karácsonyozik Jolly. A mulatós sztár évek óta hiába próbált segíteni szenvedélybeteg édesapján, de most újra a hóna alá nyúlt.

Drámai körülmények között éli mindennapjait Jolly alkoholfüggő édesapja – írta meg a Ri­post. Tarcsi Sándor alkalmi munkákból igyekszik fenntartani magát, ám kevés keresete még a köz­üzemi számlák rendezésére sem elég. A lap in­for­mátora szerint a mulatós sztár évek óta nem áll szóba az apjával, Sanyi bácsi megkereséseire sem reagál.

Jolly a Borsnak most mindent tisztázott, családi titkokba is beavatva munkatársunkat.

– Először is azt gondolom, hogy ez személyes ügy, senkire sem tartozik, de ha már egy névtelenséget kérő, kedves informátor – van sejtésem, ki lehet – kiteregette a családom magánéletét, akkor szeretném elmondani, hogy valójában mi történt – magyarázza Jolly, akit a cikk megjelenése után többen is megbélyegeztek.

Úgy törnek pálcát felettem, hogy fogalmuk sincs róla, min mentem, mentünk keresztül.

Tizenegy éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Édesanyám azért hagyta ott az apámat, mert súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Mindent megtettünk, hogy segítsünk neki, ám ő mindig az ital felé fordult.

Jollynak már befutott énekesként is restellkednie kellett édesapja miatt.

– Vállalhatatlanul viselkedett, szégyent hozott a családunkra, és a barátaim előtt is folyton lejáratott.

Többször is elvittük elvonóra, kórházba, mindennemű segítséget megadtunk neki,

de őt senki és semmi nem érdekelte, csak az ital. Ennek ellenére tartottuk a kapcsolatot, már amikor el tudtam őt érni, mert előfordult, hogy hetekre eltűnt, és még a szomszédai sem tudták megmondani, hol lehet. A telefonját, amit vettem neki, kikapcsolta, elhagyta vagy eladta, az isten tudja, mit tett vele, de a lényeg, hogy elérhetetlen volt. Mindig a kocsmákból kellett összeszednem, persze közben számtalanszor megígérte, hogy leszokik az alkoholról – taglalja az énekes, akinek azonban újra és újra csalódást okozott az apja.

– Persze sosem tudta letenni a piát, én pedig nem tudtam már rajta segíteni. Volt, hogy odajött a koncertemre, részegen hőbörgött és ordibált a közönség soraiból, hogy „Jolly az én fiam!”. Nagyon megalázó volt, szégyenkeztem miatta, de nem tudtam mit tenni. Ő nem fogadta el a segítségemet, én pedig így nem tudtam meggyógyíttatni – mondja a mulatós sztár, aki a leleplező cikk után újra felvette a kapcsolatot az édesapjával, remélve, ezúttal tényleg minden megváltozik.

– Állítólag az újságokban üzent nekem, hogy hiányzom neki, és szeretné, ha idén együtt töltenénk a karácsonyt. Bár nem tudom, miért volt szükség a nyilvánosságra, hisz tudja a telefonszámomat, és azt is, hogy hol lakom, bármikor el tud érni. Ettől függetlenül

én is szeretném, ha rendeződne a viszonyunk, de mint ahogyan eddig sem, ezután sem rajtam fog múlni.

Rám bármikor számíthatott, ő volt, aki folyton eltűnt. A napokban meglátogattam a nagykátai otthonában, ahonnan elhoztam, kibéreltem neki egy új ingatlant, ő pedig újból ígéretet tett nekem, hogy leteszi az alkoholt. Idén együtt töltjük a karácsonyt, s hosszú idő után a nagyfiammal is találkozott. Szívet melengető volt látni, ahogy a nagypapa és unokája ölelik egymást, s csak tényleg remélni tudom, hogy most nem fog csalódást okozni.

Jolly a 2021-et tiszta lappal szeretné kezdeni, ezért januárban egy magánéletéről szóló kisfilmmel ruk­-kol elő, amelyben minden családi titokról lerántja a leplet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában