December közepén, kilencvenkilenc évesen távozott az élők sorából, halála az elmúlt hetekben máris számos címlapot szolgáltatott. Úgy tűnik, itt lehet az újabb. A Bors elsőként írta meg: hiába szerette volna Gábor Zsazsa, hogy Budapesten, édesapja mellé temessék, férje úgy döntött, hogy Los Angelesben, Marilyn Monroe közelében, testvére, Gábor Éva mellett helyezik örök nyugalomra a hollywoodi dívát. A nyilvános búcsúztatására Frédéric von Anhalt herceg egy több százezres kutyaszállító táskában vitte Gábor Zsazsa hamvait, majd a zártkörű temetést is megtartották.
A mai napig a világ úgy tudta, Gábor Zsazsa a Westwood Village Memorial Parkban nyugszik, a Bild című német lapnak azonban a férj elárulta: egyelőre ez nem igaz. Frédéric von Anhalt ugyanis a temetést követően hazavitte az aranyozott urnát.
Zsazsa hamvai így most a bel-airi villa hálószobájában, egy apró asztalon pihennek. Közvetlenül amellett a telefon mellett, amelyen Zsazsa órák hosszat beszélgetett a barátnőivel. Férje a német lap megkeresésére azt is elmondta, miért.
– Való igaz, a feleségemnek testvére, Gábor Éva mellett lenne a helye most a temetőben. De nem akartam egy olyan sírban hagyni, amelyen még tábla sincs. A fémlapot, amelyen a neve is szerepel majd, már készítik, de ez egy ideig eltarthat. Addig Zsazsa mellettem marad – magyarázta Frédéric von Anhalt.
Zsazsa és testvére Los Angeles-i síremlékét is újra parkosítaná a férj, aki még nem vetette el teljesen, hogy idén hazahozza őt Magyarországra, hogy kívánsága szerint édesapja, Gábor Vilmos mellé temesse el. A budapesti sírhelyet azonban előtte alaposan rendbe kell szedni, hogy „olyan pompás legyen, mint amilyen életet a díva élt”.
S hogy miért a telefon mellé került Gábor Zsazsa?
– A feleségem imádott telefonálni. Amikor meg már ő maga nem volt képes rá, mindig hallani akarta, amikor én telefonálok. Most ismét lehetősége van rá – magyarázta Anhalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.