Celeb

Felfoghatatlan: Siklósi Örs után újabb fiatal magyar zenész hunyt el

Bors

Létrehozva: 2021.02.18.

Horváth Bencét az Over My Dawn zenekar énekeseként ismerték meg a rajongók.

Az Over My Dawn zenekar közösségi oldalán jelentette be, hogy tragikusan fiatalon elhunyt a frontemberük, Horváth Bence.

Azt azonban nem árulták el a szívszaggató közleményben, hogy mi okozta a fiatal énekes tragikusan korai halálát.

– Egy nagyon szomorú esemény apropóján kell megtörnünk a csendet, ugyanis Firkánk a napokban itt hagyott bennünket.

Halálával kapcsolatban semmilyen egyéb információt nem szeretnénk megosztani, kérünk mindenkit, hogy ezzel kapcsolatban se a családtagokat, se a zenekar tagjait ne keressétek.

Ami mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, az Bence karaktere és tehetsége, amivel 10 évig vezette a zenekart és hogy egy az underground körökben ismert, színpadképes produkciót épített fel az évek alatt velünk és korábbi zenésztársaival. Mindnyájan hálásak lehetünk azért, hogy ennek részesei lehettünk, valamint, hogy tanulhattunk, fejlődhettünk mellette az évek során. Énekesként, frontemberként, videósként is remekül helytállt, folyamatosan fejlesztve, képezve magát. A zenekaron belül is sokszor ő képviselte a józan, nyugodt hangokat, nélküle egészen bizonyos, hogy nem jutottunk volna idáig.

Végezetül szeretnénk a családtagok felé is leróni kegyeletünket, fájdalmukban osztozni. Tervezünk egy megemlékezést, amivel méltó módon búcsúzhatunk barátunktól, erről várhatóan a napokban további infókat teszünk közzé a zenekar oldalán. Addig is, emlékezzetek rá zenészként, barátként, egy olyan tehetséges és jóindulatú emberre, akinek nagyon sok dolga lehetett volna még itt. Isten veled Bence, bárhol is jársz most, reméljük megtalálod a nyugalmad… – búcsúzott a zenésztől a zenekar.

„Hadd mondjak egy utolsó búcsút…”Egy nagyon szomorú esemény apropóján kell megtörnünk a csendet, ugyanis Firkánk a...

Posted by Over My Dawn on Wednesday, February 17, 2021

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról