Élő adásban árulta el a kulisszatitkot Palik László: így mentik ki a sérülteket a pályáról - Videó

Élő adásban árulta el a kulisszatitkot Palik László: így mentik ki a sérülteket a pályáról - Videó

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 05. 22:15
Az Exatlon Hungary-ben mindig áll egy teljes orvosi stáb is a pálya szélén, csak őket sosem láthatja a néző. Kivéve, ha baj van.
Bors

Bár a műsor szerkesztői is kiemelten figyelnek arra, hogy a versenyzők ne sérüljenek meg az Exatlon Hungary versenyében, nem példa nélküli, hogy történnek balesetek. Az idei évad talán legemlékezetesebbje Nagy Danié, akit a kék csapatból a pálya széléről vittek el a mentők, de lelkileg is megviselték a történtek, és végül fel is kellett adnia a versenyt. Hallhattuk már orvosért sikítva kiabálni is a versenyzőket, de eddig nem tudtuk, hogy pontosan hogyan is működik a segítségnyújtás.

Palik Laci mindent részletesen elmondott

Palik László azonban most mindent elárult a mentés és a segítségnyújtás menetéről. Gelencsér Timivel élőben jelentkeztek be az Instagramon, hogy a nézői kérdésekre válaszoljanak, ezek közt volt a mentés menete is.

– Van körülöttünk egy nagyon komoly orvosi stáb ott a versenypálya mellett, amit ti nem láttok, mert nem kapcsolódik szervesen ahhoz, ami a képernyőre kerül. Abban a pillanatban, ha egy sérülés történik, akkor az orvosok és az ápolók azonnal megérkeznek a sérülthöz – kezdte Palik, hozzátéve, ha ott helyben el lehet látni a sérülést és nem komoly – és szerencsére sok ilyen van, akkor ott a versenypályán ez azonnal meg is történik.

egy kis kórház működik a pálya szélén

Ha nem, akkor folyamatosan ott áll a versenypálya mellett készenlétben egy mentőautó.

– A mentőautóval a pályarendszer részét képezi egy kis klinika, ahová azonnal elvisszük a sérültet, ott folytatódik a további kezelése, vizsgálata. Ha azonban ez sem vezet eredményre és további vizsgálatok kellenek – képalkotói vizsgálat, röntgen, mágnesrezonanciás vizsgálat, specialista, traumatológus – akkor ugyanez a mentőautó a saját klinikánkról egy körülbelül 20 kilométerre lévő kórházba viszi el a beteget – folytatta a műsorvezető.

Magánkórház is fogadja a sérülteket

Ez egy magánkórház, ami 0-24-ben vár minket bármilyen sérülés, betegség esetén és azonnal elkezdenek dolgozni az adott sérültön. Ez egy szigorú protokoll, ami alapján ellátjuk a sérülteket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.