Annyi támadás érte Tóth Gabit, hogy még a hangja is elment

Annyi támadás érte Tóth Gabit, hogy még a hangja is elment

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 13. 19:00
<p>Az utóbbi időben rengeteg támadás érte Tóth Gabit – mely nem csak lelkileg viselte meg, de már fizikai következményei is voltak a kritikáknak.</p>
Bors

Tóth Gabi az utóbbi időszakban viták kereszttüzébe került – valóságos celebháboró robbant ki körülötte, ami érthető módon rendkívül megviselte az énekesnőt – az azonban csak mpost, a Család.hu oldalán vezetett blogjából derült ki, hogy ezen támadások már fizikai tüneteket is produkáltak nála.

– Egy hét alatt szó szerint belebetegedtem abba a negatív energiahullámba, ami a nyakamba zúdult és ágynak dőltem. Olyan érdekes, de most szembesültem vele, hogy milyen igaz a mondás, miszerint valaki torkig van. A torkom kezdett fájni, de tudtam, hogy most nem fájhat, hiszen pár napon belül volt a nővéremmel közös koncertem. Természetesen azonnal elmentem tesztet csináltatni, ami szerencsére negatív lett, de a fájdalom a torkomban csak nem enyhült, és időközben be is rekedtem. Amikor valaki egy picit is nyitott a spiritualitásra, akkor azért elgondolkodik, hogy „miért veszik el tőlem a hangom?” Mert azt érzem, hogy a szó szoros értelmében nem szólalhatok meg. Ha elkezdem megvédeni magam, azzal csak olajat öntök a tűzre és még több támadás ér. Inkább hallgatok – írja az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.