Az elmélet lényege, hogy amikor Valentin-napon bejelentették, hogy Markle várandós,
az egykori hercegné egy pink zafír gyűrűt viselt az ujján, ami csakis egy dolgot jelentetett, hogy kislányt várnak.
Annyit érdemes tudni a gyűrűről, hogy kábé 340 ezer forint ér, és mint jól látszik, máris megbabonázta az embereket.
Markle egyébként simán megengedheti magának, hogy ilyen gyűrűket hordjon, ugyanis a párocska nemrég írta alá egy 14 millió dolláros szerződést a Spotify-jal. Már a bejelentésüket is a szerződés értelmében a Spotify streaming szolgáltatásán keresztül tették.
Ahogy korábban írtuk, azzal kapcsolatban is elindultak már a találgatások, hogy a jelenleg az Egyesült Államokban élő házaspár hol és milyen körülmények között kívánja levezényelni majd a gyerek születését.
Első gyermekük, Archie még a brit királyi család hagyományainak megfelelően egy londoni kórházban jött világra, ám azóta Meghan és Harry végleg szakított a királyi családdal és többé nem is vállalnak a nevükben hivatalos szerepléseket.
De akkor mi lesz az alattvalókkal, akik az újdonsült királyi sarjat (mert mindentől függetlenül a gyermek ereiben bizony királyi vér fog csergedezni) az első pillanattól fogva szeretnék látni?
(via Page Six)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.