Az egykori hollywood-i sztárpár két fiatalabb lánya úgy tűnik, remekül kijön egymással.
A képek tanúsága szerint például nemrég együtt mentek falatozni Los Angelesben, csak előtte még megörökítették az internetnek, milyen parádésan sikerült összeöltözniük.
A netezők persze azonnal felkapták a fejüket, ugyanis a 29 éves Scout Willis nem vett a pólója alá melltartót, amit
eléggé nyilvánvalóvá tesz, hogy a mellbimbói szinte átütik a felsőjét.
Ahogy már korábban is írtuk, egyik lánytól sem áll távol a magamutogatás és a meztelenkedés sem, scout például lelkesen mutogatja a hőnaljszőrét, de az is megesett már, hogy szinte meztelenül ment bevásárolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.