Ajjaj! Johnny Depp nem szerepel többé a Legendás állatok-sorozatban

Ajjaj! Johnny Depp nem szerepel többé a Legendás állatok-sorozatban

Johnny Depp
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 06. 21:05
Johnny Depp nem ölti többé magára Gellert Grindelwald szerepét a Legendás állatok-filmsorozatban - ezt maga az amerikai színész jelentette be pénteken az Instagramon.
MTI

Az 57 éves filmsztár követőinek elmondta, hogy a Warner Bros. kérésére adja vissza a produkció főgonoszának szerepét. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja és egyetért a stúdió kérésével - számolt be a The Variety című filmes portál.

Depp távozása a Harry Potter-filmek előzménysorozatából mindössze néhány nappal azután történt, hogy a színész első fokon elvesztette a The Sun brit bulvárlap ellen rágalmazás miatt indított perét.

A sztár azért perelte be a Sunt, mert a lap "feleségverőként" írt róla. Johnny Depp azonban tagadta, hogy bántotta volna volt feleségét, a nála 23 évvel fiatalabb Amber Heardöt. A színész megerősítette, hogy azt tervezi, fellebbez az ítélet ellen.

A Warner Bros. is megerősítette Depp távozását a sorozatból és köszönetet mondott a színésznek az eddigi munkájáért. A stúdió szerint a széria harmadik részét már forgatják és Grindelwald szerepére új színészt keresnek. Az új epizód 2022 nyarán debütál világszerte a filmszínházakban. A stúdió ötrészesre tervezi a sorozatot.

A családon belüli erőszakkal kapcsolatos állítások miatt a színész kiválasztása a szerepre már a kezdetektől fogva vitatott volt, ám J. K. Rowling és a Warner Bros. akkoriban kitartottak a döntésük mellett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.