Rosszullét

Gyebnár Csekka drámai vallomása: Kiderült, miért vitte el a mentő

Létrehozva: 2022.11.19.

Üzbegisztánban az ember mindenre vágyik csak arra nem, hogy kórházba kerüljön... Csekka viszont kalandra vágyott, megkapta.

Elérkezett az Ázsia Expressz fináléja, a csütörtök esti utolsó képkockákon azt láttuk, hogy Armand és Fanni (Nemazalány) estek ki a TV2 játékból. Döntőbe került ezzel Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka valamit Gyebnár Csekka és Mérai Kata, de a párosok életébe még az utolsó utáni perekben is beleszólt a sors… Csekka ugyanis olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá, kórházba került.  Mint kiderült, már napok óta rosszul volt és pont a döntő előtt hatalmasodott el rajta a betegség.

Gyebnár Csekka
Mérai Kata mentőt hívott Gyebnár Csekkára  - Fotó: TV2

A színésznő állapotáról a műsor előzetesében nem tudtunk meg részleteket, ezért a Bors megkereste Csekkát, hogy mesélje el, mi történt vele pontosan:

„Napokon át nem éreztem jól magam, hányingerem volt. Emellett nagy fájdalmak gyötörtek, sajnos be is lázasodtam

 – mondta a Bors megkeresésére, Gyebnár Csekka, aki így folytatta: – Az Ázsia Expresszbe azért is jelentkeztem, mert le akartam győzni minden fóbiámat. Hát mit mondhatnék, az utazásom során sikerült találkozni majdnem az összessel. Az utolsó ezek között az volt, hogy kórházba ne kerüljek… Rettegek a kórházaktól, pszichésen nem bírom ezeket a megpróbáltatásokat, most mégis meg kellett tapasztalnom milyen érzés. 

Gyebnár Csekka
Csekka nagyon rossz állapotba került 

– A problémát – fejtegette a színésznő – az okozta, hogy Üzbegisztánban már szinte csak száraz kenyeret ettünk, én pedig epés vagyok, könnyen rosszul leszek, ha nem vigyázok. A kórházban többféle vizsgálatot is elvégeztek rajtam, infúziót kaptam, nagyon sokat, attól végül jobban lettem.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729725_auto_resized.jpg
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728877_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nézők már most tudják: ő lesz a Dancing with the Stars idei győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728980_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szikora János: Elámultam, milyen mérhetetlen dimenziói vannak az emberi butaságnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730192_auto_resized.jpg
ripost.hu

Összeomlott a gyásztól Sydney van den Bosch, de így is ott lesz a Dancing döntőjében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728738_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Bohózatba illő öngólt szerzett a kapus a német rangadón + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701567019
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728461_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen végighajtani a világ egyik leglélegzetelállítóbb útján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730889_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajtóvadászatot indított a rendőrség: otthonából rabolták el a 10 hónapos kisbabát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701567019
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701567019
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/tsB3CneSuCi7xSfdm46bOBfhAVKIi6OQWAZCHsigwoQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZGU2MWExMmJmNTQ1ZGFiNzA1MzViYzQ2NjBlOWRj.jpg
Ünnep

Élő adásban üzent kislányának Krausz Gábor