Így vigyáznak az Ázsia Expressz versenyzőire

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 23. 10:30
Ázsia nem csak titokzatos és gyönyörű, de sok szempontból veszélyes is lehet az óvatlan utazó számára. Ez pedig fokozottan igaz, ha az ember versenyhelyzetbe kerül a térségben, hiszen a küzdelem hevében könnyű olyan hibát véteni, ami konfliktusforrás lehet.
Bors

Ha valamire, akkor az Ázsia Expresszre illik a reality szó, hiszen csak elvétve lehet ehhez hasonlóan életszagú formátumot találni. A szerkesztők a feladatokat leszámítva itt csak követik az eseményeket, amiket alapvetően valóban az élet ír. Ennél fogva ez az a műsor, ahol benne van a pakliban, hogy a versenyzőpárok, vagy akár a stáb valós veszélybe kerülnek, hiszen nem lehet előre kiszámítani, hogy egy-egy országban hogyan reagálnak a helyiek, mondjuk arra, hogy vadidegenek kopogtatnak náluk szállásért. Éppen ezért a licenctulajdonos cég nagyon szigorú biztonsági előírások szerint járt el a forgatások alatt. Már az előkészítés, a terepszemle során biztonsági tényezők szerint alakítják ki az útvonalat és találják ki a feladatokat a formátumtulajdonos, belga cég munkatársai. A TV2 csak a Borsnak árulta el a titkos részleteket.

Fotó: TV2

A forgatáson a formátum tulajdonos cég garantálta a szereplők és a stáb biztonságát is. Ezért teljes felelősséget vállaltak, és a magyar stábbal folyamatosan egyeztettek, hogy hol, milyen szabályokat kell betartani. Mindegyik párral utazott egy szerkesztő, egy operatőr, és egy helyi segítő, aki a környékről származott, ismeri a helyi nyelvet, szokásokat, és tisztában van az adott terület jellemzőivel.

Fotó: TV2

A stábot vezető producerek és a biztonsági főnök folyamatosan, a párok hátizsákjába rejtett GPS segítségével térképen tudta követni, hogy ki merre járt éppen, így azt is tudták jelezni az adott szerkesztőnek, ha olyan környéken voltak, aminek mások a biztonság-technikai szabályai (szigorúbb öltözködési normák, vagy vallási előírások)

Fotó: TV2

Az esti, leállító üzenet kiküldését is úgy időzítették, hogy a párok éppen olyan környéken járjanak, ami nem jelent komoly biztonsági kockázatot. Természetesen az addigra jelentősen szétszakadt mezőny különböző tagjait így is érhették rossz helyen az SMS-ek... A megállítás után a formátumtulajdonos belga cég biztonsági főnöke személyesen ellenőrizte mindegyik pár éjszakai menedékét. Itt ugyanis a versenyzők valóban kettesben töltötték az éjszakát. A stáb a napi forgatás befejeztével elköszönt a versenyzőktől.

Fotó: TV2

Éjszakára a pároknál csak egy kis kamera maradt, amivel még maguk is tudtak forgatni, illetve kaptak egy buta telefont, amin egyedül a biztonsági főnök volt elérhető, ha bármilyen probléma merült volna fel.

Mivel a stáb tagjai közül a szerkesztő volt az, aki folyamatos kapcsolatban állt a producerekkel és a biztonsági főnökkel, így ő volt az, aki a forgatás során jelezhetett, ha veszélyesnek ítélte volna meg az adott helyzetet (barátságtalanok a helyiek a szereplőkkel, túlzott érdeklődést mutatnak a forgatás iránt a járókelők, nyelvi nehézségek miatt félreértés alakul ki). Ezeknek az esetnek a 95 százaléka megoldódott, mielőtt a biztonsági főnök közbelépett volna.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.