Egészség

Aggasztó: Egy hónap alatt sem javult Dobó Ági állapota

Létrehozva: 2022.10.25.

Dobó Ági volt szépségkirálynő szeptember 17-én osztotta meg követőivel, hogy betegeskedik. Bevallotta, azóta is betegeskedik.

Több, mint 1 hónapja betegeskedik Dobó Ági. A volt szépségkirálynőnek, hol a füle, hol az arca, a torka, a mandulája gyullad be, a feje konstans fáj, és nyom, hol elviselhetetlenül, rosszullétig, hol csak úgy sunyiban, hogy a közérzetére alaposan kihasson.

 

Próbáltam az alternatív irányokat, na meg az olajokat, aztán vitaminkúrát (amitől sikerül is 2 hét alatt 4 kilót felszedni), majd antibiotikumot, gyógymasszázsokat, voltam vizsgálatokon, és, bár valamivel jobb a helyzet, jónak azért semmiképp nem mondanám

 - idézi Dobó Ági Instagram oldalán írt szavait a Metropol.

„Próbálok lelki és fizikális síkon is töltődni, és már nagyon hiányzott a mozgás, de, hogy ne terheljem első körben túl magam, a jógához "fordultam" újra, ami őszinte leszek, most még pár alkalom után "kicsit" (nagyon) fáj, húz, nyom, izzaszt... Érzem, hogy segít, ahogyan korábban is. Barbi barátnőm személyre szabott egy programot nekem, és segít fejlődni” - írta Ági, aki mindent megtesz, hogy mielőbb meggyógyuljon.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek