Főzés

Gáspár Győző keresztlányával indul a Séfek Séfe

Elekes Judit

Létrehozva: 2022.09.05.

Győzike a családjával együtt drukkol Dorinának.

Még csak tizenhét éves, de már most rendkívül ügyesen mozog a konyhában Paprika Dorina. A fiatal lány a TV2 hétfő este induló Séfek Séfe című műsorának új évadában tűnik fel, ahol tíz másik versenyzővel méretteti meg magát, remélve, hogy továbbjuthat a középdöntőbe.

Dorina néhány évvel ezelőtt kezdett érdeklődni a konyhaművészet iránt.

Tizenhárom-tizennégy éves voltam, amikor érdekelni kezdett a főzés. Akkor már nagyobb voltam, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy minek menjek el étterembe, ha én is meg tudok főzni egy-egy fogást. Talpraesett lánynak tartom magamat, aki az életben is megold mindent, ezért beleástam magamat a konyhaművészet rejtelmeibe mondta el a Borsnak Dorina, aki egy egyszerű étellel kezdte a szárnypróbálgatást. Először sült krumplit készítettem rántott hússal, utána jöttek a komolyabb ételek.

Az ifjú szakácsnő kevésbé érdeklődik a fine dining fogások iránt, vidéki lányként inkább a magyaros ízeket részesíti előnyben.

Budapesthez képest egy faluból jövök, inkább a magyaros ízeket kedvelem. Például egy jó pörköltet, bablevest vagy töltött káposztát készítek el szívesen árulta el mosolyogva. 

Fotó: TV2

De vajon miért döntött úgy, hogy kipróbálja magát a TV2 sikerműsorában? 

Meg akartam mérettetni magam, de én nem véresen komoly versenyként, inkább játékként fogtam fel a műsort.

Érdekes lehet az olvasók számára, hogy Dorina különleges kapcsolatot ápol Gáspár Győzővel és feleségével, Beával, akikre fogadott keresztszüleiként tekint.

Ötéves korom óta vagyunk jóban Győzőékkel, nagyon szeretem őket! Rendes, tisztességes, igazán kedves emberek, akikről csak jót tudok mondani. Bea rengeteget segített nekem abban, hogy még otthonosabban mozogjak a konyhában. Ő kitűnő szakácsnő, sokat tanultam tőle. Akárcsak a séfektől a műsorban, akik nagyon segítőkészek és inspirálóak voltak számomra fogalmazott a tehetséges fiatal lány.

A Bors megkereste Gáspár Győzőt is, aki lapunknak elárulta: az egész családjával együtt drukkol este Dorinának.

Dorina az egyik legtisztességesebb, legrendesebb lány, akit ismerek. Már előre elterveztük, hogy este családostul ülünk majd a tévé előtt, hogy lássuk, miként teljesít. Őt és az egész családját mérhetetlenül szeretem. Az édesapja olyan ember, hogy ha enni nem volna nekem, akkor rohan-szalad, ha bármire szükségem van, segít. Az anyukája és Bea jó barátnők, együtt szoktunk nyaralni. Drukkolunk nagyon neki fogalmazott Győző.

Hogy meddig jut el Dorina? Az kiderül a Séfek Séfe adásaiból, amit a nézők hétköznap esténként 19.50-től láthatnak a TV2 műsorán!

Fotó: TV2

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt