Vallomás

Megrázó vallomást tett a TV2 műsorvezetőnője: mindkét mellét eltávolították

Létrehozva: 2022.05.10.

Sydney van den Bosch mindkét mellét eltávolították.

Rendkívül nehéz időszakon van túl Sydney van den Bosch a TV2 Szerencsekerék című vetélkedőműsorának háziasszonya és közösségi média egyik legsikeresebb tartalomgyártója. Egészségügyi okokból mindkét mellét el kellett távolítani, csak így menthette meg az életét. 

„Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy mivel teszek jót: megnyílok és ezzel segítek másoknak, vagy homokba dugom a fejem és úgy csinálok, mintha semmi nem történt volna. A BRCA génmutáció nagyon ritka esetekben fordul elő, anyukámnak korábban mellrákja volt, végig néztem, min ment keresztül, hogyan győzi le a betegséget. Két éve volt egy nőgyógyászati műtétem, az orvos, aki nemcsak nőgyógyász, hanem onkológus is, pontosan ismerte anyukám történetét. Ő hívta fel a figyelmünket először, hogy a mellrák bizony örökölhető” – idézte fel élményeit Sydney.

Nem volt kérdés, hogy azonnal elvégezteti ezt a speciális vizsgálatot. Sajnos kiderült, örökölte a hajlamot, majd az utána következő mammográfiás vizsgálat pedig kimutatta, hogy egy kezdődő rosszindulatú daganat van az egyik mellében. Orvosa azonnali műtétet javasolt neki, ő azonban a további esetleges beavatkozások, kezelések helyett egy másik utat választott: úgy döntött, mindkét mellét eltávolíttatja. A fiatal nő nem akart bizonytalanságban élni, fontosabb volt neki, hogy minél több időt lehessen a családjával, a barátaival, minthogy megmaradjanak a mellei.

A rendkívül hosszú és bonyolult beavatkozást egy olyan szakember végezte, aki egyben onkológus és rekonstrukciós plasztikai sebész is, így a kétoldali masztektómia után azonnal elvégezték nála a helyreállító műtétet is. Azóta eltelt majdnem fél év, és a modell minden napot ajándéknak tekint, nem érzi úgy, hogy elvesztette volna a nőiességét, mostanra még magabiztosabban, boldogabban éli a mindennapjait. Egyre erősebb, energikusabb, jelenleg jobban fél az emberek reakciójától, vajon mennyire lesznek megértők, elfogadók a történetével kapcsolatban. Viszont annál fontosabbnak tartotta, hogy a témát érintő tabukat ledöntse, és a nyilvánosság erejével akár mások életén is segítsen. 

A teljes interjú a Glamour júniusi számában olvasható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók