Elismerés

Ezért nem ünnepli meg a kitüntetését Gregor Bernadett

Létrehozva: 2022.03.20.

Március 15-e alkalmából Gregor Bernadett is megkapta a Magyarország Érdemes Művésze díjat. A színésznő őszintén nyilatkozott a Borsnak, hogyan is ünnepelték a megtiszteltetést családjával és hogy elsősorban mi ad neki erőt nap, nap után színpadra állni.

Mi is lehet nagyobb megtiszteltetés egy színésznek annál, mint amikor kívülről, ország szinten ismerik el eddigi élete munkáját? Gregor Bernadett a három évvel ezelőtt kapott Jászai Mari-díj után most megkapta a Magyarország Érdemes Művésze-díjat. Hogyan ünnepelte meg a díjat? – ezt kérdeztük a színésznőtől.

Március 15. alkalmából tüntették ki  Fotó: MTI

Mint a Bors már beszámolt róla, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere a március 15-i ünnepek előtt összesen 78 állami kitüntetést és díjat adott át a Pesti Vigadóban. Érdemes Művész kitüntetést tizenöten kaptak meg. A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Gregor Bernadett színésznő is.

„Ez nem a pompáról szól”

– Munkával ünnepeltem – kezdett bele nevetve a színésznő, majd komolyra fordítva a szór elmondta, hogy a díjkiosztás napján és az egész hétvégéjén előadásai voltak, így nem is volt nagy összegyűlés és közös örömködés.

A kegyelmes asszony portréjában  Fotó: Knap Zoltán

– Nem is lesz valószínűleg nagyobb ünneplés. Nekem a munkám az életem, ez az amit a legjobban szeretek csinálni. Pontosan ezért én aligha tudok elképzelni nagyobb ünneplést, mint azt, hogy dolgozhatok. Úgy gondolom, amit én alázattal csinálok minden egyes nap, minden egyes este, az maga a színház. Meg kell érteni, hogy ez nem a pompáról szól. Soha nem fogunk akkora nyilvánosságot kapni valószínűleg, mint azok, akik egy TV-műsorban szerepelnek. De valahogy ez adja meg a csodáját ennek.

Szível-lélekkel, minden nap

Bernadett azt mondja, természetesen jólesik neki, ha elismerik a munkáját, de nem ez motiválja őt.

– Nem a díjakért csinálom, amit csinálom. Én az a fajta színész vagyok, aki nem igazán szeret a tapsban tetszelegni. Szerintem nem erről szól az a művészet, amit mi csinálunk. Nyilvánvalóan boldogságra ad okot, ha azt a munkát, amit az ember szívvel-lélekkel művel minden nap, azt kívülről is elismerik. Ez megtörtént három évvel ezelőtt is, amikor megkaptam a Jászai-díjat és most is, amikor az Érdemes művész-díját is a kezembe vehettem. A fiam is nagyon büszke rám. Nem is gondolnám, hogy több mindenre van szükségem – nyilatkozta a Vasárnapi Borsnak Gregor Bernadett.

Kilépni a takarásból

Bernadett következetes, ahogyan a díjakról beszél, korábban sem vélekedett másként.

– Amikor megkaptam az üzenetet, nem akartam hinni a szememnek – mondta a Borsnak három évvel ezelőtt, a Jászai Mari-díj átvétele után. 

Cecile-ként a Kék rókából  Fotó: MTI Rt. Fotószerkesztőség

– Az évek során rengetegen támadtak mindenfajta fórumon, de szerencsére a szakmám volt az, ahol mindig elismerték a munkámat és nem bántottak. Nagyon keményen megküzdöttem a sikerért a főiskolán, majd a következő huszonöt évben, mert nem akartam azt, hogy a közönség Gregor József lányát lássa bennem. Amikor átvettem a díjat, eszembe jutott, hogy annyira jó lenne, ha apu most itt lenne velem – mesélte Berni a Borsnak, aki ezzel a díjjal is csak egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy az emberek ne csak Gregor József lányát lássák meg benne, hanem azt a művésznőt, aki nem csak él-hal a szakmájáért, de még kivételesen jó is benne.

https://cdn.borsonline.hu/2022/01/FAFxkcI22E1o66noaxmAjZJo9To3QZmqKIzDCZhqVlo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0NjA1NmI3NmY3YzQ5M2RiM2YzOWNiZWIxMjljZjc5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Gregor Bernadett: Ráncos vénasszony szeretnék lenni

Esze ágában sincs megfelelni senkinek.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián