Mit szólt, amikor megkereste a TV2, hogy vezesse az Exatlont?
Természetesen örültem, hatalmas megtiszteltetés, hogy rám gondolt a csatorna és bízott bennem annyira, hogy egy ekkora produkció vezetését rám bízta.
Mi az, ami mellette szólt? Na és mi ellene?
A kihívás természetesen mellette szólt, a televíziózáson belül mindig izgalmas kaland új műfajokat kipróbálni. A legnagyobb próbatétel pedig természetesen az, hogy az otthonomtól több ezer kilométerre kell helyt állni. Szerencsére az anyacsatornám, az ARENA4 rendkívül támogató volt velem és megfelelő módon sikerült gondoskodni a helyettesítésemről.
Sportriporterként nagy rutinja van már, de azért volt önben drukk?
Inkább azt mondanám, hogy várakozás volt bennem és egy jó adag kíváncsiság.
Hogyan készült fel?
Nagyon sok segítséget kaptam a műsor körül dolgozó, hihetetlenül profi szerkesztőktől. Másrészt pedig azért van már majdnem húsz évnyi rutinom a sporttelevíziózás világából, ez is ad egyfajta biztonságérzetet.
Hogy érzi, milyen volt a fogadtatása a versenyzők részéről?
Mindenki nagyon kedves, egyből befogadtak. Nagyon kemény számukra is az Exatlon, egy versenyekkel teli hosszú edzőtáborhoz hasonlítanám az itteni életüket.
Hamar beleszokott a kinti munkatempóba?
Ezen gondolkodni se nagyon van időm, egyszerűen csak teszem a dolgom. Rendkívül feszített a tempó, de élvezem minden pillanatát.
Bár a forgatások miatt gondolom nem mindig ugyanolyan az időbeosztása, de van azért napi rutinja? Mi az, ami mindig bele kell, hogy férjen?
Napi rutinról valóban nem beszélhetünk, de a sportolásra mindig igyekszem időt szakítani, ez heti három-négy alkalmat jelent.
Ha van egy kis szabadideje, azt mivel tölti? Hogyan töltődik fel a forgatási napokra?
Igyekszem ilyenkor bepótolni azt az alvásmennyiséget, ami a forgatási napokon kimarad.
Mit látott eddig Dominikai Köztársaságból?
Egyelőre csak a környéket fedeztem fel, de tervezzük, hogy picit messzebbre is merészkedünk majd, ha időnk engedi.
Mi tetszik a legjobban a Karib-térségben?
Az időjárás szenzációs, és persze a tenger, a tengerpart is lenyűgöző. A nehezebb napokon sok mindenen át tud lendíteni az, hogy ilyen csodás környezetben dolgozhatunk.
Volt már ilyen hosszú ideig távol az otthonától? Van honvágya?
Éltem már külföldön egy ideig, de még az egyetemi évek alatt. Egyelőre annyi minden történik velem nap mint nap, hogy időm se nagyon van a honvágyon rágódni.
Mi az, ami legjobban hiányzik itthonról?
A családom és a barátaim.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.