Exatlon

Elárulta az Exatlon sztárja, kinek köszönheti győzelmét – Videó

Létrehozva: 2022.01.10.

Módosítva: 2022.01.10.

Még mindig az első párbaj hatása alatt vannak a Bajnokok, nehezen lépnek túl azon, hogy elvesztettek egy erős versenyzőt. Virág Andris a Borsnak kimondta: szüksége volt erre a pofonra.

Forrás: TV2

Virág András nem titkolt célja, hogy az Exatlon All Star évadában a döntőig meneteljen. De eddig nem úgy sikerültek a futamai, ahogy szerette volna. Ezért is kellett párbajoznia, mert Somhegyi Krisztiánnal nekik volt a leggyengébb a statisztikájuk a Bajnok csapatban. Végül Esztergályos Patrikkal kellett megvívnia a bennmaradásért, és az utolsó percekben sikerült csak fordítania az álláson.

Fotó: TV2

Édesanyám föntről támogatott 

– mondta Andris. – Ő segített, ígéretet tettem neki. Végre összejött a fókuszáltság, ami tavaly megvolt. Nagyon jó érzéseket kaptam el, azt gondolom, hogy szükségem volt erre a párbajra, hogy a továbbiakban maximálisan tudjak teljesíteni. Ebből tudok erőt meríteni. Nagyon megterhelő párbaj volt lelkileg szerintem mindenkinek. Ez a párbaj adott egy pofont a pirosaknak és remélem, hogy ebből a ránk váró versenynapokon tudunk majd építkezni.

 Somhegyi Krisztián: Versenyben nincs barátság!

Köztudott, hogy a műugró bajnok jó barátságban van a világkupa győztes karatéssal, de ez nem befolyásolta összecsapásukat.

Versenyben nincs barátság 

– mondta Krisztián. – Nem vagyok az érzelmek embere, a párbajon meg végképp, egy percig nem gondoltam arra, hogy én egy párbajon vagyok, az adott futamomra és feladatomra koncentráltam. Sok párbajt láttam és tapasztalat, hogy egy párbaj után mindig egy erősebb csapat tér vissza. Bízom benne, ez most is így lesz.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek