Nem indult jól a Bajnokoknak az Exatlon Hungary All Star. Miközben Ungvári Miklós még mindig beteg, újabb versenyzőjüket veszítették el párbajon. Kocsis Szandi hatalmas bizonyítási vággyal érkezett idén Dominikára, de sajnos nem úgy alakult számára a játék, ahogy szerette volna.
A játék elején, talán a harmadik napon lett egy sérülésem a gerincemnél, ami folyamatos fájdalommal járt, és nem tudtam kellőképpen kizárni
– mondta a Borsnak kiesése után Szandi. – Sokat készültem, így tényleg nem féltem egyik pályától és egyik ügyességitől sem, mégis sokkal nehezebben éreztem rá, mint a többiek, de ez inkább csak motivált. Nem indult túl jól a verseny, de próbáltam fejlődni, nekem az életben is általában mindenért meg kell harcolnom, így ettől sem ijedtem meg. Az van bennem, hogy megtettem mindent, így nincs rossz érzés bennem. Ez nagyon jó kis két hét volt és én mindent nagyon pozitívan szemlélek, akárcsak az életben. Jó volt eddig ismeretlen pályákon futni, sok élményt adott, amiket otthon elmesélhetek majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.