Őszinte

Tudom, ez nem szexi – smink nélkül mutatta meg magát Kárpáti Rebeka

Bors

Létrehozva: 2021.12.30.

Smink nélkül, bőrhibáit sem titkolva mutatta meg magát Kárpáti Rebeka. A csinos színésznőnek ezzel pedig komoly szándéka volt...

Kárpáti Rebeka legújabb fotójával arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy neki is vannak rosszabb napjai, még ha munkája miatt úgy is tűnhet, hogy mindig minden a legnagyobb rendben van nála.

Tudom ez nem szexi, de tessék. Bár a munkám velejárója a folyamatos “standby”-ban levés, a smink, a haj, a ruha, a profi fotós… és bár eddig is beszéltem többször ilyen “kulisszák mögötti” dolgokról lelki és testi témákban is, de megfogadtam, hogy erről sokkal többet fogok kommunikálni, mert kell. Valamennyire már kezdünk elhatárolódni ettől a túlzott tökéletesség-hajhászástól itt az Instán és szuper látni, hogy egyre több a body és mind positivity megmozdulás – írja posztjában Rebeka. 

– Én az élet minden területén kivétel nélkül a harmóniában hiszek és a megfelelő arányok megtalálásában. A munkám a TV, a social media és a saját vállalkozásom, aminek elengedhetetlen velejárója az esztétikus tartalmak készítése és egy materiális értelemben vett “always on top” vibe. Emellett viszont nem szeretném azt, ha az engem követő fiatal lányokban egy olyan téves kép alakulna ki, hogy ami velem, vagy a hozzám hasonló szocmédiás karakterekkel minden mindig szuper, szép, és tökéletes – jelentette ki a tévés, majd hozzátette, neki is vannak rosszabb napjai.

– Ennek a legutóbbi ékes esete, amikor pár hete egy kicsit megmihálylottam lelkileg, szellemileg és fizikailag, ami ilyen szépen meg is jelent az amúgy – kopp kopp kopp – mindig sima arcbőrömön. Teljesen rendben van, ha néha nem vagy jól. Nem tudnál cserélni olyan emberrel a világon, akinél ez ne így lenne. Pihenj meg egy picit, szívd fel magad és menj tovább! Mindenre van megoldás. Lehet, hogy sok mindenkinek semmit nem ad ez az írás, és azt gondolja teljesen felesleges dolgokról hablatyolok 3 pötty miatt, de ha már van valaki, akinek egy picit formáltam a szemléletén ezzel kapcsolatban, akkor már boldog vagyok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994412
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994412
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994412
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték