Celeb

Pánikba estem – ártatlannak tűnő gyümölcsdarab okozott drámát Tóth Gabinál és kislányánál

Bors

Létrehozva: 2021.11.08.

Gyermekkorában kis híján életét vesztette az énekesnő. Most – érthető módon – aggódik, nehogy Hannarózával hasonló történjen.

Félelmek, fóbiák. Olyanok, amiknek van alapja, és olyanok, amiknek nincs. Alighanem mindannyian tudunk azonosulni azzal a témával, amit legutóbbi blogbejegyzésében Tóth Gabi érint, aki nem csak arról vallott, milyen félelmekkel néz szembe nap mint nap kislánya, Hannaróza mellett, de azt is elárulta: gyermekkorában megérintette a halál szele. Ha édesapja nem lép közbe, ma már nem lenne köztünk.

Pánikba estem!

Gabi elárulta: ő maga súlyosan allergiás többek közt a mogyoróra, a darázscsípésre és a déli gyümölcsökre. 

– De nem csak úgy, hogy kiütéseim lesznek, ha véletlenül bekapok egy szem mogyorót, hanem ennél jóval komolyabb következményei lehetnek, ahogy sajnos egy darázscsípés is végzetes lehet.

Emiatt érthető, hogy aggódik, nehogy lányánál is jelentkezzen valamilyen allergiás reakció – vagy ha jelentkezik, legalább orvos legyen a közelben. Épp ezért határozta el: semmi újat nem kóstoltat Hannarózával a hétvégén, ugye az ügyelet miatt... Nos, az énekesnő félelme nem alaptalan, hiszen az máris kiderült: kislánya allergiás a mangóra.

– Hanni nem sokkal azután, hogy megevett pár apró kockára vágott mangó darabot, elkezdett vörösödni, és nemsokára az egész kis testét egybefüggő apró piros pöttyök borították. Kis idő elteltével a szeme is bedagadt. Pánikba estem, de tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy ne én hozzam rá a frászt a kislányomra, aki amúgy tulajdonképpen nem tűnt ijedtnek és nagyon a bőrpír sem zavarta – idézte fel Tóth Gabi az esetet, hozzátéve: szerencsére másnapra elmúlt minden tünet, bár azóta inkább kerülik a déligyümölcsöket.

Apukám mentette meg az életemet

Gabi arról is beszélt: jó ideig féltette Hannát a szilárd ételektől, ugyanis ő gyermekkorában majdnem megfulladt egy félrenyelt falattól.

– Apukám mentette meg az életemet az ún. Heimlich-fogás segítségével. Állítólag már lilult a fejem és fulladtam, emlékszem, hogy rettegtem, még most is izzadni kezdett a kezem, ahogy írok róla. Hanni sokáig nem is volt hajlandó szilárd ételt enni és bevallom, ennek titkon örültem az előbb részletezett okból kifolyólag. Aztán kiderült, hogy mindkét nagyszülőnél vígan eszi a kiflicsücsköt, meg a sajtot és akkor ráeszméltem, hogy az én félelmem hathat rá is. Kis időbe beletelt, de küzdöttem a démonjaim ellen és Hanni hamarosan otthon is boldogan evett meg mindent, amit a nagyik már korábban kóstoltattak vele.

Olaj a tűzre

Blogjában a pánik természetéről is írt Tóth Gabi.

– Ez a „ne pánikolj, mert megérzi a gyerek, és miattad fog ő is pánikolni” témája… A pánik nem olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra, egy gombnyomással megállítunk. Egy ilyen mondat csak olaj a tűzre, hiszen senki nem akar ártani a gyerekének, de abban a percben valószínűleg nem ura a félelmeinek. Ilyen szituációban is az a fontos, hogy higgadtan, nyugodtan, empátiával és észérvekkel próbáljuk meggyőzni az aggódó szülőt, hogyan lehetne megoldani az adott helyzetet – javasolta mindazoknak, akik pánikoló, esetleg pánikbeteg ismerősöknek, barátoknak szeretnének támogatást nyújtani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók