Celeb

Keleti Andi is hosszú életre számíthat: a táncos lábú nagyijától leste el a titkot

Bors

Létrehozva: 2021.08.13.

Irigylésre méltó női példák sorakoznak Keleti Andrea előtt. A táncos édesanyja és nagymamája is igazi energiabomba, így Andi is mindent megtesz azért, hogy ne maradjon le mögöttük, ha kell, akkor a cél érdekében a kilókkal is megküzd.

Forrás: Bors

Keleti Andi a napokban egy közös fotón mutatta meg az édesanyját. Ezután mindenki számára világossá vált, hogy kitől örökölte a szépségét és a mosolyát.

- A nagymama 96 éves, sokáig nagyon aktív életet élt. Az utolsó pár évben egy kicsit visszafogottabb lett, mert már nehezen sétál, de ennek ellenére rendkívül energikus, szellemileg is egészen friss és nagyon jókedélyű – mondta a Borsnak Keleti Andrea.

- Az esküvőnkre sok-sok táncos barátunkat meghívtuk, akik nem akartak táncolni. Azt mondták, egész évben táncolnak, legalább most ne kelljen.

A nagymama nem bírta ezt nézni, úgyhogy egyesével felkért mindenkit és sorban megtáncoltatta az összes vendéget.

Igaz, ez nem mostanában történt, de már akkor is hetven év felett volt – mesélte vidáman.

Édesanyja is táncol

Andi édesanyja szintén örökölte ezt a fajta jókedvet és energikusságot.

- Anyukám egy héten egyszer eljár a zumba órámra és néha eljön a társastánc óráimra is. Ő maga is szokott fellépő táncokat tanítani a korabeli hölgyeknek azon a településen, ahol lakik és a falunapon vagy rendezvényeken szívesen lépnek fel – tette hozzá a csinos táncművész, akinek az édesanyja és a nagymamája jó egészségi állapotát tekintve benne van a genetikájában, hogy ő maga is szép hosszú életre számíthat.

Szép kort érhet meg

Mint mindenki, Andi is arra vágyik, hogy sokáig éljen a szerettei körében, persze csak bizonyos feltételek mellett.

Szeretnék sokáig élni, de mindenképpen csak egészségesen és friss elmével.

Ebben segít a tánc, nincs ennél hatékonyabb módszer a test, az elme és a szellem karbantartására. Odafigyelek arra, hogy egészségesen étkezzek és sokat mozogjak. Az ötvenedik szüinapom hosszú hetekig tartó ünneplése közepette felkúszott rám jónéhány makacs és tűnni nem akaró kiló, amitől végül egy étvágycsökkentő segítségvel, önsanyargatás nélkül sikeresen megszabadultam, így jók rám a húsz évvel ezelőtti ruháim is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel