Celeb

Az Absolute Proof című dokumentumfilm kapta a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-díjat

MTI

2021. április 25. vasárnap 16:15

Mike Lindell dokumentumfilmje nyerte el a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-díjat.

Forrás: AFP

Az üzletember Mike Lindell, Donald Trump támogatója dokumentumfilmjével azt akarta bizonyítani, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztásba kívülről beavatkoztak, és elcsalták.

Lindell, akik maga is megjelent a produkcióban, a legrosszabb színész díját kapta.

Az Arany Málna-díjátadón évente a legrosszabb produkciókat és színészi alakításokat díjazzák.

A 41. alkalommal átadott díjak közül az ausztrál énekes-dalszerző Sia rendezői bemutatkozása, a Music című zenés film három trófeát is elnyert. Sia a legrosszabb rendező, a filmje főszerepét alakító Kate Hudson a legrosszabb színésznő, a mellékszerepet játszó Maddie Ziegler pedig a legrosszabb női epizódszereplő citromdíját érdemelte ki.

Sia musicalfilmje nagy vihart kavart, a rendezőnek többek között azért is szabadkoznia kellett, amiért a produkcióhoz egy nem beszélő autista szerepére nem autentikus színészt (Maddie Ziegler) választott.

Sacha Baron Cohen Borat utólagos mozifilm című szatírája két díjat kapott: a filmben megjelenő Rudy Giuliani, Trump ügyvédje a legrosszabb férfi mellékszereplő lett. És egyik jelenetét, amiben nadrágja cipzárjával küzd Maria Bakalova jelenlétében, szintén Arany Málnával díjazták.

A legrosszabb remake vagy folytatás díját a Dolittle nyerte el. A 365 Days című lengyel erotikus produkciónak pedig a forgatókönyve lett Arany Málna-díjas.

Idén egy különdíjat is átadtak: a filmipar számára katasztrofálisnak bizonyult 2020 lett a legrosszabb év.

Az Arany Málna-díjakról online szavazással döntött az 1097 főből álló tagság.

Az Arany Málna-díjat (Razzie Award) és a hozzá kapcsolódó Arany Málna Alapítványt 1980-ban hozták létre a hollywoodi díjszezon ellentéteként. A díjazottakat hagyományosan egy nappal az Oscar-díjak átadása előtt jelentik be.

A díj egy golflabda nagyságú, szuper 8-as filmtekercsre helyezett, aranysárgára festett málna, gyakran citromdíjként is emlegetik. A díjazottak ritkán jelennek meg
az ünnepélyes díjkiosztón.

További cikkek

Gyász

Három évvel a tragédia után így néz ki Andy Vajna Los Angeles-i sírhelye

Pornó

Elárulta a gigamellű felnőttfilmes, mennyit szexel valójában

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Idén van rá esély, hogy Szoboszlai Détári nyomába lépjen

szoljon.hu

A Jászkunságban is hódítanak a furcsa keresztnevek

koponyeg.hu

Hózáporokkal és viharos széllel jön a hidegfront

nemzetisport.hu

Női kézi BL: Győri Audi ETO–Krim Ljubljana élőben az NSO-n!

vg.hu

Megbokrosodott hirtelen a forint, de nincs egyedül

origo.hu

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: értékelés – szomorú, hogy kiestünk, de megérdemeltük

borsonline.hu

Mécsesek, kerítésre akasztott plüssmackó: szívszorító tragédia történt az újpesti iskolában

origo.hu

Sztárok, akik már vásároltak jegyet az űrbe - galéria