Nagy port kavart az elmúlt napokban Gáspár Zsolt szürreális akciója, amikor lángra lobbantott egy nádast, ami történetesen a testvére, Gáspár Győző háza mellett húzódik. A lángok a szélirány hatására centikre megközelítették Győzikéék házát, a falakat meg is pörkölték, a tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhető csak, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.
Az ikergyerekeim nagyon köhögnek a nádtól, és felénk fújja a szél. Tisztasági gyújtást csináltam
– nyilatkozta a Borsnak Zsolti, aki szerint Győzikéék, akik élő videót indítottak a hárométeresnél is nagyobb lángok láttán, csak hakniznak ezzel a történettel.
Ez biztonságos volt, nem gyújtom magamra a lakást. (...) Beának semmi baja nem lett, csak körbehaknizik most mindent. (...) Bolhából csináltak elefántot. (...) Nem vagyok én bűnöző, hogy szólnom kellene mindenkinek. A saját tulajdonunk az a nádas
– folytatta Zsolti, aki beismerte, hogy ő látható a testvére házán elhelyezett biztonsági kamera felvételén, miközben épp meggyújtja a tüzet.
– Igen, én vagyok újságpapírral a kezemben a kamerán, miért tagadnám le?
Anyagi kár és szerencsére személyi sérülés nem történt, de ezzel még koránt sincs vége a történetnek, hiszen, amit Zsolti tett, az túlmutat egy rossz viccen, vagy családi vitán. A gyújtogatás komoly bűncselekmény, ami börtönbüntetést vonhat maga után.
– Ez az eset jogilag a BTK 322/1 paragrafusa szerint közveszély okozása – mondja a Bors megkeresésére, Dr. Gerencsér András, ügyvéd.Nem teheti meg senki, hogy felgyújt egy nádast és rábízza a természetre, hogy merre mennek a lángok, ez nagyon veszélyes. Egyébként A saját nádasomat és erdőmet sem gyújthatom fel, a tulajdonjog nem terjed ki arra, hogy közveszélyt okozzak. Gáspár Zsolt tette bűncselekmény, ami 2-8 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
A Bors információi szerint a tűzoltók kivonulási díját is Gáspár Zsoltinak kell majd kifizetnie, ami nem lesz olcsó mulatság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.