Hangosítsátok fel a zenét, hogy a Mennyországban is hallják! - megható módon búcsúztak Nagy Grófótól - videó

Utolsó útjára kísérték szombaton Nagy Grófót. A temetést a roma szokások szerint tartották. A megemlékezők és családtagok már jóval a hivatalosan meghirdetett ceremónia előtt elkezdtek gyülekezni.

A gyászmenet nem sokkal 10 óra után elindult, hogy a halottat az utolsó útjára, a kriptáig kísérjék. A szokásos tempóval néhány perc alatt bejárható távolságot több, mint két óra alatt tették meg. Elöl egy alkalmi színpadként funkcionáló platós kisteherautó haladt, rajta az autentikus roma zenét játszó előadókkal. Közvetlenül mögötte haladt az üvegkoporsót szállító négylovas hintó. Miközben a esküvőkön megszokott, hogy vőfélyek vezetik az eseményeket, a temetéseken is felkértek egy afféle ceremóniamestert.

Miközben a temetés helyszínére siettünk, odalépett hozzánk egy idős asszony.
"Csak nem Kozák urat temetik? Tudják, én pici kora óta ismertem, hiszen 47 évig dolgoztam az ANTSZ-nél. Régen itt laktak a temető közelében, szegények voltak, de becsületesen éltek. Grófo halála hatalmas veszteség, nem csak a családnak, hanem a társadalomnak is!"

A menet meg-megtorpant, amikor a siratót vezető egyik családtag többször is figyelmeztette a lovaskocsi hajtóját: „Áll meg! Állj meg! Bocsánatot kérek!” Ezzel próbálták késleltetni, hogy eljussanak a végső állomásra. Nem akarták elengedni az elhunyt szerettüket. Tiltakoztak az elfogadhatatlan ellen, de aztán mégis beletörődtek a veszteségbe, hiszen tovább indultak.

Zömmel lovári nyelven énekeltek, de néhány dal magyarul csendült fel. „Fájdalmunkban csináljuk ezt!” - kiáltotta a rokon, mielőtt felharsant a zene: „Elvesztettem, kit szerettem!” Vagy: „Jaj, édesapám, büszke lehetsz a gyerekedre!” A közeli rokon újra és újra megszólalt: „Én tudom, hogy itt van!”

Mikor a hintó a kriptához gördült, a ceremóniát vezető férfi a sokasághoz szólt: „Nézzétek a kivetítőt! Ott van a király!” A projektor jóvoltából Nagy Grófót láthattuk családja körében, fazék előtt állva, zenélés közben, illetve angyalok közé montírozva. A négygyermekes családapa életének legboldogabb pillanatait mutatták, és a remény kifejezését, hogy a családfő lelke jó helyre került. „Hangosítsátok fel a zenét, de úgy, hogy a Mennyországban is hallják!” - mondták.

Az egyik családtag hosszabban méltatta az elhunytat, mire a jelenlevők egyetértően kiáltgatták: „Úgy van, úgy van!”
A család kérésére Lajcsi állt a ravatalhoz, majd trombitáján az ugyancsak jelenlevő jó barát, Bódi Guszti nevéhez köthető örökzöldet, az Aranyesőt kezdte fújni, a dal azonban az Il Silenzióban ért véget. 

Lassan elérkezett a sírba tétel ideje. Miközben a koporsót a mélybe eresztették, mérhetetlenül fájdalmas, de egyben dicsőséget sugárzó zene szólt.

„Mindenki emelje a magasba a kezét!” - szólította fel a gyászolókat a temetés vezetője, a jelenlevők pedig az ég felé tárták karjukat. A sírásók ezután a Nagy Grófo legkedvesebb tárgyaival és ruháival berendezett kriptát lezárták, majd elhelyezték rajta a hatalmas koszorúkat. Utalva arra, hogy a zenész 49 évet élt, pontosan ennyi fehér galambot eresztettek a magasba.

Ismét az elhunyt családfő méltatása következett. Megállapították, hogy az énekes nem csak zenészként volt óriás, de családjáról is fáradhatatlanul gondoskodott. Hatalmas szellemi örökséget hagyott maga után. Nagy Grófo elment, de itt maradt.