Csütörtökön vesznek végső búcsút a 67 éves korban elhunyt színésznőtől, Egerszegi Judittól. L. L. Junior feleségének édesanyja még halála előtt is készült a karácsonyra, holott tudta, súlyos betegsége miatt nem biztos, hogy együtt ünnepelhet szeretteivel. A gyászoló özvegy, Körtvélyessy Zolt színművész is tudja, nehéz napok állnak előttük.
– Judit tudta, hogy nem lehet velünk szenteste, ezért elmondta a lányunknak, Kingának, hogy vett nekünk ajándékot, amiket gondosan el is rejtett otthon. Megmondta, hol vannak a meglepetések, és azt kérte, tegyük majd be a fal alá, és csak este nyissuk ki, így velünk lehet
– nyilatkozva könnyek között Körtvélyessy Zsolt a Blikknek.
– Nagyon nehéz ez... Labilis vagyok, de próbálok erős maradni, az élet megy tovább. A lányom, Kinga, a kisunokám, a családom éltet, és az, hogy újra színpadra állhassak. Nehéz napok várnak ránk, csütörtökön lesz a temetés, jobban mondva a megemlékezés. A feleségem azt kérte, csak Kinga és én legyünk ott, amikor elszórjuk a hamvait, nem volt konkrét hely, amit megjelölt, a szélben akart szállni.
Nem akart nagy felhajtást, sírt sem akart, nem akarta, hogy nyomot hagyjon a világban. Azt szerette volna, ha a lánya és az én szívemben él tovább – mondta a Blikknek Körtvélyessy Zsolt, akinek ősszel született meg unokája, Kinga és L. L. Junior lánya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.