Ma már madarat lehet fogatni Stohl Andrással, aki négy évvel ezelőtt úgy döntött, immár sokadszorra forgatja fel fenekestül a saját életét. Egy éve volt már szerelmes Vicába, mostani menyasszonyába, mikor meg merte tenni, hogy elhagyja Ancsikát és két kicsi gyereküket: Andriskát és Franciskát. Könnyű azt gondolni, ez egy férfinak egyáltalán nem nehéz, hiszen egyik gyönyörű nő ágyából a másikba bújhat, a Story legfrissebb számából azonban kiderült, még a sokat próbált, akkor 48 éves színésznek is összetört a szíve.
Stohl és Vica interjút adtak, amiben a harmincas éveiben járó lány mesélte el, milyen nehéz is volt mindkettejük számára. Andrást annyira megviselte a családja és az új szerelem közti őrlődés, hogy szakemberhez fordult.
– Engem lelkileg éppúgy megviselt, mint a többieket, én ugyanúgy pszichológushoz fordultam emiatt, mint Andris. Ezt azok tudják csak, akik átéltek már hasonlót. Mindenki téged hibáztat, sokszor te is magadat. Ilyenkor muszáj szakemberhez fordulni – mondta a lány a magazinnak, aki azt is elárulta, kedvesének ő javasolta, hogy hallgasson meg egy szakembert. Ám nem lett egyből könnyebb, András sokáig maga alatt volt:
– Földbe döngölték a beszélgetések. Szembenézett önmagával – fűzte hozzá Vica.
Stohl pedig elárulta, a terápián az volt a legfurcsább számára, hogy pszichológusa nem akarta mindenáron meggyőzni arról, hogy a családot kell választania a gyerekek miatt, hiszen ha benne marad egy boldogtalan kapcsolatban, annak éppen a kicsik isszák majd meg a levét leginkább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.