Celeb

Bereczki Zoli úgy él, mint egy olimpikon

Bors

2019. február 5. kedd 04:10

Azt hisszük, a színészek éjjel dorbézolnak, aztán délig alszanak. Pedig nem. Bereczki Zoltán pedig végképp nem. Korábban kel, mint a kőművesek, és az alvásról csak ébren álmodik.

Ellentmondás, de igaz: szimpatikus verőembert játszik a Drága örökösökben Bereczki Zoltán.

– Behajtófiú! – szépítette ka­rakterét kicsit sértődötten a színész. – Esze is van, ezért a főnök alatt helyezkedik el a hierarchiában.

A forgatások miatt Zoltán időbeosztása a legkevésbé sem irigylésre méltó. Hajnali háromkor kel, ötkor már Ökörapátiban az RTL Klub napi sorozatát, a Drága örökösöket forgatja. Tízkor már próbál a színházban, ahonnan ro­han vissza a forgatásra délután kettőre. Este koncert vagy színház.

– Van, amiért érdemes hajnalban felkelni, ezt a forgatást na­gyon élvezem – szögezi le. – Úgy vagyok vele, mint annak idején az élsporttal. Tudod, mikorra kell csúcsformába hozni magad. Ez nem csak fizikailag, mentálisan is kemény időszak. Március végéig hajtós lesz, de tudom, hogy utána jön egy pihenősebb periódus. Addig viszont komolyan kell venni az evést, az időt, nem szórakozol, csak csinálod, csinálod, csinálod. Ez csak fegyelem kérdése. Tudod, mit ehetsz, mennyit alhatsz. Nincs buli, nincs más program. Ha tehetem, nyolc, kilenckor lefekszem, de ha az a hivatásod, hogy héttől  tízig színpadon vagy, akkor megszoktad, hogy éjfélnél előbb nem kerülsz ágyba. Ezért a korai fekvés olyan, mint egy délutáni pihenő, nem rendes alvás. Kemény, de csak fegyelem és beosztás kérdése. Ha vége, hagyok magamnak egy hetet „szétcsúszni”. Lazítok a haverokkal, elmegyek wellnessezni, tengerpartra, filmeket né­zek. Fél éve új házban lakom, sze­retem a semmit csinálni otthon, vagy bíbelődni ezzel-azzal.
Zoli imádja az új házát, már akkor otthon érezte benne magát, amikor a munkások még a betont lerakták. 

– Amikor a fűtést beszerelték, ott akartam aludni hálózsákban, de azt mondták, tilos. Még a falak sem voltak rendesen a helyükön. A telekválasztásnál tudtam, ez hosszú távú kapcsolat lesz.

Azt mondja, szereti az ég. Láthatóan boldog, még az ételérzékenységéről is úgy beszél, mintha az áldás lenne.

– Van allergiám, és tudom, mi nem tesz jót. A cukroktól igyekszem távol tartani magam. Tejterméket nem ehetek, allergiás vagyok rá, a gluténtől, keményítőtől szintén távol tartom magam. Nem sajnos! Így sokkal energikusabb va­gyok – szögezi le, majd rá­tér a boldogságra: 

– Nem vagyok tel­hetet­len. Boldog va­gyok, mert egyensúlyban vagyok. A boldogságot nem egy kapcsolat hozza meg, éppen fordítva. Az égből akkor kül­denek valakit, ha egyensúlyban vagy ma­gad­dal. Ha szeretnek. Ha nem, akkor csak rád dobnak valakit. Ezzel már küzdöttem. Szerintem en­nél most jobban szeretnek! 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

55 éve halt szörnyet a szexszimbólum Jayne Mansfield - képek

mindmegette.hu

Durva átalakulás: Horváth Gréta előtte-utána fotót posztolt közel 20 kilós fogyásáról

mandiner.hu

Nem maradunk adósok, nem lehet minket megfélemlíteni – Orosz külügyminiszter-helyettes a NATO bővítésről

metropol.hu

Hátborzongató hír jött! Mumifikálódott holttestet találtak Óbudán

ripost.hu

Elképesztő dolog történt a megműtött magyar fiatallal

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. június 30.: az Ikreknek lépnie kell, a Halak figyeljen a belső hangra

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

borsonline.hu

Megrázó részletek a Dunában eltűnt 17 éves lányról: 7 éves húga végignézte, ahogy elmerül

borsonline.hu

Most kaptuk a megrázó hírt: egy 16 éves lány elmerült a visegrádi kompnál, nagy erőkkel keresik

borsonline.hu

Kiderült, Shane Tusup valóvilágos szőkeséget csókolt az éjszakában

További cikkek

Szexi

Erotikus fotózást vállalt be a TV2 sztárja, videó is készült közben

VITA

Egymásnak esett Suzy és Jolly a pénz miatt, kiderült, miért