A hot! magazin csütörtökön megjelent számában ír a Szegedi Ifjúsági Napok elmúlt szerdai koncertjén történtekről, amikor Majka és Curtis duója felbomlott, mert előbbi szerint utóbbi drogfüggősége veszélybe sodorta a megélhetésüket. A lap azt írja, hogy ráadásul, míg Majka a színpadon jelentette be, hogy szétválnak Curtis-szel, addig Curtist úgy kellett a Tiszából kirángatni. Egy szemtanú szerint ugyanis a rapper annyira bódult állapotban volt, hogy fellépni nem tudott, de a Tiszában meg akart mártózni, állítólag úgy kellett elrángatni a veszélyes sodrású folyó partjáról, majd elszaladt.
"Egyszer csak azt vettük észre, hogy Curtis belerohant a Tiszába, közben pedig azt hajtogatta, hogy meg akar fürdeni. Többen is odasiettek, kirángatták a vízből, utána pedig elszaladt. Szürreális volt az egész" - mondta a hot!-nak egy szemtanú.
Megjelent a legújabb, szuperforró HOT! magazin, rengeteg hÃrességgel, érdekes történetekkel! A legfrissebb...
Posted by HOT! Magazin on Wednesday, August 29, 2018
A Story magazin közben megtalálta Curtis 2015-ben megjelent önéletrajzi könyvét, a Csibész bibliát, amelyben Curtis így írt a kokainhoz fűződő viszonyáról:
"Ekkor még nem sejtettem, hogy ebből bajom lehet, hogy ez túl jó. Még föl sem fogtam, mi történt. Gondoltam, belefér, ugyanolyan, mintha bulizás közben berúgnék. De sajnos tényleg nagyon bejött a kokain. Az sem tűnt fel, hogy negyvenezret elköltök egy este a cuccra, mert úgyis megkeresem másnap. Akkor tényleg nem tűnt fel az embernek, csak később. Ráadásul másnap rosszul sem voltam tőle..." - írja Széki Attila.
Közben a lap azt is megemlíti, hogy Csernus Imre sem tudott segíteni, Majka pár éve elvitte barátját a pszichológushoz, de nem jártak sikerrel.
Pár éve már majdnem szakÃtott Majka és Curtis, ám akkor Széki Attila hajlandó volt elmenni több elvonóra is - tudta meg...
Posted by Story on Wednesday, August 29, 2018
A Blikk is ír Majka és Curtis szakításáról, a lap szerint Curtis a jogdíjakból akkor is szép pénzt kaphat, ha mostantól egyszer sem lép fel Majkával, ugyanis a közös szerzemények után akár 5-6 millió forintot is elkönyvelhet egy évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.