Vámos Erika szakított a vőlegényével, aki ezután zaklatni kezdte

Vámos Erika szakított a vőlegényével, aki ezután zaklatni kezdte

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 06. 11:19
Bors

A műsorvezető és szerelme egy korábbi szakításuk után tavaly újra megpróbálták együtt, ami látszólag nagyon jól működött, mivel már az esküvőt tervezték. Vámos Erika és 9 évvel fiatalabb szerelme, Máté viszont néhány hónappal ezelőtt végleg befejezte a kapcsolatukat, miután a férfiról kiderült valami, amit szerelme megbocsáthatatlannak talált.

„Mátéval már korábban is voltak problémáink, de nagy volt a szerelem, ezért mindig visszataláltunk egymáshoz. Pár hónapja azonban elköltöztem tőle, mert máshogy képzeltük a mindennapjainkat, de nem szakítottunk, folyamatosan beszéltünk” – emlékezett vissza a műsorvezető a Blikknek.

„Egyik éjjel azt álmodtam, Máté megcsalt. Másnap rákérdeztem, de terelte a témát, sőt, egy idő után már az üzeneteimre sem válaszolt. Két nappal később kibökte, valóban félrelépett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezt nem tudtam megbocsátani” – mesélte.

Az elválás azonban nem ment könnyen, a férfi nem tudta elfogadni, hogy nem változtathat a történteken.

„Próbáltam túllépni rajta, de Máté még nehezebben fogadta el, hogy vége. Többször próbált meglátogatni, hozott virágot, hogy szeretné megbeszélni a történteket, de én már nem akartam. Naponta megszámlálhatatlan alkalommal hívott, rengeteget írt, néha már muszáj volt letiltanom, ha nyugalomban akartam dolgozni. Először úgy tűnt, sikerül elfogadnia a helyzetet, aztán újra elszabadultak az indulatok, sokat hívott és írt. Remélem, lassan megnyugszik, és elfogadja a megváltoztathatatlant” – mondta a műsorvezető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.