Szűk körben temetik Fábián Julit

Szűk körben temetik Fábián Julit

búcsúztató
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 29. 08:45
Bors

Kevés olyan híresség van vagy volt Magyarországon, akit annyira egy­öntetűen tisztelt és szeretett a közönsége és a szakma is, mint Fábián Juli. A december közepén, 37 éves korában elhunyt énekesnő nem volt megosztó, aki csak ismerte, rajongással szerette. Családja mégis úgy döntött, szeretnének szűk körben búcsút venni a rákbetegségben elhunyt Julitól, meghitten megemlékezni róla és utolsó útjára kísérni. Mint megtudtuk, temetésére január közepén kerül sor, és a család azt kéri mindenkitől, értsék meg és fogadják el nehéz döntésüket. A rajongóknak a barátok és zenésztársak szerveznek majd egy búcsúztatót.

– Tervezünk Julinak egy búcsúztatót, a hivatalos médiafelületeinken kommunikáljuk majd az időpontját – mondta zenésztársa, Palásti Kovács Zoltán, Zoohacker.

Fábián Juli december 16-án hunyt el. Először 2012-ben volt kénytelen szüneteltetni zenei karrierjét daganatos megbetegedése miatt. Felgyógyult, ám idén nyáron kiújult a betegsége. Végig bízott a felépülésben, részt vett az összes kezelésen, ám a kór elhatalmasodott rajta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.