Így temették el Som Lajost - fotók

Így temették el Som Lajost - fotók

Som Lajos
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 17. 21:15
<p>Családja, barátai, zenésztársai és ismerősei a Farkasréti temetőben kí­sérték utolsó útjára a 70 éves korában elhunyt Som Lajost.</p>
Bors

Péntek délután szomorú, hűvös időben kísérték végső útjára az október 30-án elhunyt Som Lajost. A gyászszertartás és a búcsúztató – ahogy a Piramis-legenda egész élete – a rockzene jegyében zajlott, hiszen többször is felcsendült halkan egy-egy Piramis-dal vagy a Led Zeppelin Stairway To Heavenje. A szertartáson előbb Takáts Tamás, majd a számos Piramis-sláger (köztük a Ha volna két életem) szövegírójaként ismert Horváth Attila mondott beszédet.

– Lajost nem veszítettük el, ő csak világot cserélt, de itt maradt közöttünk. Lali, semmi baj, van két életed. Szia – mondta megrendülve Horváth. A család ré­széről Som Lajos első felesége, Karda Bea és közös lányuk, Nikolett, Dr. Som László, a legendás basszusgitáros unokatestvére és Som Lajos 86 éves édesanyja vett zokogva búcsút, míg a zenész utolsó felesége, Erzsike Som Nikolettel párban állt a temetési menet élén. Úgy tűnt, már semmi viszály nincs közte és Karda Beáta között vagy legalábbis erre a délutánra félretették sérelmeiket. 

Révész Sándor, a Piramis énekese is feltűnt a gyászolók között, s igyekezett a lehető legészrevétlenebbül búcsút venni egykori zenésztársától, de mindössze három nappal súlyos műtéte után Benkő László is személyesen köszönt el régi jó barátjától. A szertartás után Som Nikolett a Bors újság­írójának csak annyit mondott:

– Apa lelke most már szabad, a főnixmadár feltámadt.

Takáts Tamás: A Rockmúzeumos búcsúztatón senki nem szólt egy szót sem, és szóvá is tettem, hogy azért alakult így, mert már nincs itt a Lajos, aki megszervezze az egészet. Még soha nem mondtam ilyen beszédet, mindössze a saját apám temetésén szóltam egy-két szót. Keresztény emberként bíztam az Úrban, hogy ő majd ad értelmes szavakat a számba, és Lajos családtagjainak is csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm a közös emlékeket, és higgyenek a feltámadásban és abban, hogy még látni fogják őt.

Benkő László: Már a kórházban is úgy számoltam, hogy ide mindenképpen el tudjak jönni. Közös a múltunk Lajossal, sok évtizedes folyamatos barátságunk miatt is kötelességemnek éreztem, hogy elköszönjek tőle. Számomra is döbbenetes, hogy ennyien rajongtak érte és a Piramisért. A klasszikus rockzene egyik ma­gyar vezéralakja volt, minden velejárójával együtt. Olyan ötletei voltak, amik másnak sosem jutottak eszébe. Ez különböztette meg Som Lajost a többiektől.

Závodi János: Óriási szervező volt, amikor mi még aludtunk, ak­kor ő már úton volt, intézte a dolgainkat és mindenféle szinten fantasztikus ember volt. Ha ő nincs, akkor nincs Piramis sem, de a fiataloknak is sokat segített, tényleg mindenki felnézett rá. Végtelenül szomo­rúan alakult az élete, reméljük, hogy ott fenn már minden rendben lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.