Alaposan felkavarja az állóvizet Al Ghaoui Hesna: Félj bátran című legújabb könyve. Az újságírónő – aki külpolitikai ügyekkel foglalkozik, ezért számtalan alkalommal tudósított már háborús övezetekből, konfliktuszónákból – számára nem ismeretlen érzés a félelem, beszélni minderről azonban eddig nem volt alkalma. Vagy nem is akart? A könyves.blognak adott interjújában ezt mondja:
„Biztosan ez egyfajta terápia is, hogy erről beszélek, írok sokszor. Azt is észrevettem, hogy amikor másokkal beszélgettem a munkámról, akkor őket is elsősorban ez érdekelte. Mintha arra vágynának, hogy én adjak nekik egy receptet a félelem nélküli életre. Közben tudtam, hogy a félelem nekem mennyiszer kapóra jött és segítette, nem hátráltatta a munkámat, ha tudtam kezelni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy sokszor nagyon rossz dolgokat is kihozott belőlem. Ez kezdett el foglalkoztatni: mitől függ, hogy a félelem jó vagy rossz irányba visz el bennünket, mi ennek a titoknak a nyitja.”
A most megjelent könyve kapcsán az írónő számos közéleti szereplővel beszélgetett, köztük például Vitray Tamással, aki a következő – a saját félelmeit boncolgató – gondolatfoszlányokat osztotta meg Hesnával:
„Az élet könyörtelen. Megoldod, vagy elbuksz. És ha az emberben él – játszom ezzel a szóval – ez a félelem, hogy az alternatívám ez és én a megoldás felé indulok, akkor elmúlik.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.