A Sztárban sztár maszkmesterei már jóval a vasárnapi első adás előtt minden szereplő fejéről gipszmintát vettek, ami ahhoz elengedhetetlen, hogy minél tökéletesebb legyen az átalakulásuk. Nagyjából huszonöt perc alatt köt meg tökéletesen az illető fején a gipsz. Ez idő alatt az orruknál kialakított két pici lyukon tudnak levegőt venni. Az új széria mindegyik sztárja túlvan már a kellemetlen procedúrán, kivéve Pápai Jocit. Ő annyira retteg a bezártságtól, meg attól, hogy orrsövényferdülése miatt nem jut oxigénhez a maszk alatt, hogy a maszkmesterek eddig képtelenek voltak hozzáférni Joci fizimiskájához.
– Nagyon nagy a baj. Képtelen vagyok leküzdeni a bezártságtól való félelmeimet. Nem találtam még rá végleges megoldást. Kizárólag azt tudom tenni, hogy mindig újabb kihívások elé állítom magamat, és úgy próbálok felülkerekedni a fóbiámon – kezdte Pápai Joci.
– Folyton próbálkozom, hogy agyban különböző technikákkal kicsit átkapcsoljam a gondolataimat, de sajnos mindig már az elején elbukom. Pedig többször beszélgettem erről különböző szakemberekkel, de tartok attól, hogy még mélyebbre merüljünk a témában. Ennek ellenére újra és újra próbálok szembemenni vele. Kitartó vagyok, és a Sztárban sztár csapat is végtelenül türelmes velem – magyarázta a Megasztár 2-ben felbukkant énekes, akinek egyre nehezebb feladatot jelent megküzdeni klausztrofóbiájával.
Zárt terektől, a bezártságtól és korlátozottságtól való súlyos félelem. Tipikusan szorongásos zavar, gyakorta vezet pánikrohamhoz. Két fő tünete a szűk helyektől és a fulladástól való félelem. A klausztrofóbiások általában nem maguktól a helyektől félnek, hanem inkább attól, mi történhet velük, ha bezárják őket és elfogy a levegő.
– Gyerekként a bezártságtól talán még nem féltem ennyire, de a tériszony például már akkor is jelen volt az életemben. Régóta jelen vannak és nehezítik a mindennapjaim. A lift például halálos terep számomra, a szolárium is nagyobb kihívást jelentett, és például CT-re sem tudnának betolni – vallotta be Joci, akinek ráadásul nemcsak ezzel az egy fóbiájával kell nap mint nap megküzdenie. – Könnyebb lenne azt felsorolni, amitől nem félek. Konkrétan mindentől rettegek, de a kígyóktól és az állatoktól úgy általában különösen – tette hozzá.
A műsor a külső-belső átváltozásra épül, Joci fóbiája pedig ezt majdnem lehetetlenné teszi. Vajon mit kezd a feladvánnyal a Sztárban sztár stábja?
– Joci az egyetlen, akiről nem tudtunk arcmintavételt venni – felelte a TV2. – Abban a folyamatban leöntik a teljes arcát gipsszel, és megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Természetesen tiszteletben tartjuk a klausztrofóbiától való félelmét, a csapatunk teljes megértéssel és odafigyeléssel kezeli. Így az adások alatt csak olyan átalakításokat végzünk az arcán, amihez nem kell teljes maszk. Tériszonya miatt pedig nem emeljük magasba.
A televízióban is jól látszott, de talán élőben még félelmetesebb volt az a mutatvány, amit Kollányi Zsuzsi produkált Pink szerepében. A stúdióban tapintani lehetett a feszültséget, amikor az énekesnő az aranyszínű gyűrűben, öt méter magasan, fejjel lefelé énekelt úgy, hogy a lábával tartotta magát. Ugyanis nem volt biztosítva.
– Vicces, de bennem ilyesmitől nincs félelemérzet – szögezi le vagányan Zsuzsi. – A CA Légtornász Egyesület alapítója, Vincze Tünde foglalkozott velem öt napon át. Az én felelősségem volt, hogy megcsinálom biztosítás nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.