„A szerelem nagyon gyakran felülírja az ésszerűséget” – mondta Csomor Csilla az RTL Klub Reggeli műsorában arra, hogy tényleg úgy volt-e, hogy elhagyja az országot. A Barátok közt korábbi színésze erről lapunknak itt nyilatkozott.
Mint most mondta, ez azért merült fel akkor, mert a szreleme Angliában él, és a munkája miatt nem tud onnan mozdulni, Csillának viszont kevesebb volt akkor a szakmai elfoglaltsága.
„Mára már másképpen állnak a csillagok, és már más a helyzet” – mondta a színésznő, de még nem tudja pontosan elmondani a dolgot, mert éppen nem tudja, hol tartanak a párjával. Szavaiból úgy tűnik, ő mindenre képes lett volna kapcsolatért, de párja nem és a távolság is rányomta a bélyegét az egészre.
„A tisztességes gyászhoz egy év kell”, részéről nem lenne ennek még vége, de már hetek, hónapok óta nem tudják ezt megbeszélni, párjának időre van szüksége. A kapcsolatuk egy éve alatt, „nem volt intenzív együttlétezés egy hónap”. Oda jutottak, hogy már nem is beszélnek egy ideje. Csilla el is érzékenyült vallomása végén.
Úgyhogy most a munkára helyezi a hangsúlyt, két – a Blaha Lujza és a Déryné Széppataki Rózáról szóló – estélyére is rengeteg energiát öl. Emellett van pár utazó színházi munkája is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.